Cseh Sörfesztivál, nyolcadszorra

Szerző: | 2015.06.17 | Események, Hírek

Június 24 és július 5-e között elég a budapesti Szabadság térre ellátogatni, ha a cseh sörök sokaságával szeretnénk megismerkedni. A kezdésig még folyamatosan bővülő kínálatban már több mint 40 főzde legalább 160 féle sörét fogják megtalálni a sörbarátok, és bár lehetetlen lenne valamennyi sörfőzdét és sörgyárt felvonultatni, a választék így is impozáns lesz. Az esemény helyszíne azonban újdonságnak számít, hiszen a Cseh Sörfesztivál előző hét kiadásának a Városház park adott otthont.

1842-óta a Pilsner Urquell megszületése óta a csehek egyre inkább áttértek az alsóerjesztésű sörök főzésére – a XX. század végére gyakorlatilag a láger azaz a ležák szinte teljesen uralták a cseh sörgyártást. Azonban azóta nagyot fordult a világ, részben a kézműves sörfőzdék bátor próbálkozásainak, másrészt az olyan nagyobb gyárak vállalkozó szellemének köszönhetően, mint a náchod-i Primátor, vagy a Černá Hora. Egyre több felsőerjesztésű sör – IPA, EPA, búzasör, gyümölcsössör és még sorolhatnánk – jelenik meg az áruházak polcain illetve a sörözők kínálatában. Ezek a sörök a Cseh Sörfesztiválon is meg fognak jelenni.

Mivel a cseh sörfőzők sokáig ellenálltak a kísértésnek, hogy a megbízható alsóerjesztésű sörök, már-már sérthetetlen výčepní, ležák, speciál szentháromságán túl érdeklődést mutassanak más, időközben egyre divatosabb és népszerűbb sörtípusok iránt, ezek közül, a népnyelv által csak tízesnek (výčepní) illetve tizenkettesnek (ležák) nevezett sörök jelennek meg legnagyobb számban a fesztiválon. Azonban a látogatók nem fognak két egyforma sört találni. Lesz, amelyikben a malátás édesség, míg másban a komló keserűsége dominál majd – legyen szó akár egy svetlyről, akár egy tmavyról, vagy a gyönyörű színekben pompázó poltmavyról. A speciál sörök – ezek elsősorban ünnepi alkalmakra főzött – sűrűk, testesek és bizony alkoholtartalmuk is magas. Ezek közül is kiemelkedik a Žatec Strong, a Primátor 24 vagy a Pardubicky Porter, utóbbi sokáig a világ legerősebb sörének számított.

Azonban a kisebb sörfőzdék kézműves sörei is bemutatkoznak a Szabadság téri 12 napon. Így már biztos ott lesz a Kocour, a Kout, a Purkmistr, az Urban és a kroměříž-i Černý Orel.

A fesztiválra a belépés díjtalan és nem fog kelleni fizetni a WC-ért sem. A szervezők hosszas tanakodás után – összevetve minden érvet az üveg- vagy műanyagpohár vitában – a műanyagpohár mellett döntöttek, elsősorban higiéniás előnye miatt, ugyanakkor abban a reményben, hogy a pohárba kerülő italok így is őszinte tetszést fognak aratni!