Édes élet a BaGaTech-en

Szerző: | 2016.03.16 | Hírek

A március 10-12. között rendezett BaGaTech cukrászati kiállításon résztvevő kiállítók standjain felvonultatott édességek, sütemények és fagylaltok egy része az étkezési-emésztési problémában szenvedőknek készült, de persze a „problémamentes” édesszájúak is találtak kedvükre való finomságokat, míg a cukrászok és pékek számos szakmai előadáson bővíthették ismereteiket.

A fagylaltszezon nyitányaként természetesen a hideg édességek képviseltették magukat a legnagyobb számban, de az érdeklődők komoly felhozatalt találtak gépekből, alapanyagokból vagy éppen az adminisztrációt megkönnyítő szoftverekből is.

A hazai cukrász szakma arra is kihasználta a Syma Csarnokban rendezett három napos szakmai seregszemlét, hogy előzsűrizze a Magyarország Tortája verseny díjnyertes alkotóit, természetesen vakteszttel. Az esélyesek között többségben voltak a gyümölcsalapú, illetve „fűszerként” alkoholt, főleg bort tartalmazó tortaszépségek.

A továbbjutó alkotások:

Aranyos Körtetorta – Tóth Norbert, Tóth Cukrászda (Dunaföldvár)

Bakonyi Túrós Csusza Torta – Caffé Kft., Művész Kávéház és Cukrászda (Budapest)

Fertődi Selymes – Vaslóczki Orsolya, Horváth Cukrászda (Budapest)

Magyar kert – Szentandrási-Szabó Emese, Suhajda Cukrászda (Budaörs)

Málnás Tripla Csokitorta – Szoljár Csaba, Solier Cafe (Gödöllő)

Nagyi gyümölcsöse – Nagyné Haán Bernadett, Major Cukrászda (Budapest)

Őrség zöld aranya – Szó Gellért, G&D Kézműves Cukrászda (Salgótarján)

Szentendrei Mézes-málnás „Annamari” torta – Nagy Péter, Szamos Cukrászat (Pilisvörösvár)

Tihanyi körtés sajttorta – Barabás Csilla, Édes-Gyömbér Cukrászda (Budapest)

Zuzorka – Szó Gellért, G&D Kézműves Cukrászda (Salgótarján)

A tíz továbbjutó tortát a júniusi második körben újrakóstolják és kiválasztják a három döntőst. Júliusban, a harmadik körben a három döntős alkotás készítőivel konzultálva a zsűri javaslatokat tesz a torták további tökéletesítésére.

A kiállításon több szakmai előadásra és bemutatóra került sor, valamint a Pataki János emlékverseny eredményhirdetésére, itt a versenyzők artisztikában és tortadíszítésben versenyeztek. Aranyérmesek lettek – tanuló kategóriában – Tóth Regina Boglárka, Gyurkovics Patrícia és Nagy Csaba Árpád, aki egyben a verseny abszolút győztese lett, és a Cukrász Ipartestület különdíját is elnyerte.

A felnőttek közül hárman kaptak aranyérmet: Domonkos Dávid, Horváthné Jeszenszky Nikoletta és Gogolák Csaba.

Egy érdekes különdíj is született: Álland Rebeka a Four Seasons Hotel felajánlásaként egy hetet tölthet a világhírű hotel cukrászatán, mivel olyan gyönyörűen varázsolta éppé menet közben összetört tortáját, hogy az a szakmát is meglepte.

 

Versenyeztek a kakaós csigák is

A Syma Csarnokban a Magyar Pékszövetség felhívására az ország legjobb kakaós csigájának megválasztására is sor került, itt két kategóriában – kreatív és hagyományos – , a Magyar Élelmiszerkönyvben engedélyezett anyagok felhasználásával indultak a versenyzők. A kreatívok között egy érdekes vaníliás-kakaós- krémes csiga nyert, a sokorópátkai Pedró Pékség találmánya, amelyből mintaboltonként mindössze naponta három darab kapható. A második helyezett az albertirsai Ba-ko Pékség lett, a harmadik pedig a püspökladányi Kiscipó. Utóbbi a hagyományos kategóriában az első helyet érte el, második Török Zoltán lett, (Kemence Sütőipari kft), a harmadik pedig az Aquincum Finompékség képviseletében Bellmenn Ferenc.

És hogy mi a jó kakaós csiga titka? Werli József, a Magyar Pékszövetség szakmai titkára elárulta: a jó leveles tészta, és a megfelelő töltelék. Ha kellően kelesztett, nyújtott, hűtött a tészta, elég szorosan van feltekerve és a töltelék aránya is megfelelő – hagyományosan 1 egység kakaóhoz 4,5 egység cukor illik – akkor a cukros töltelék nem folyik ki, hanem kellően ráolvad a feltekert, könnyű, leveles tésztára, a kakaós íz domináns lesz, a sütemény pedig ízletes, omlós, ropogós.