Két új Gundel-díjas

Szerző: | 2016.09.23 | Céghírek, Hírek

Idén harmadik alkalommal adják át a Gundel Károly-díjat, amelynek díjazottait hagyományosan szeptember 23-án, névadója születésnapján hirdették ki a napokban 50. születésnapját ünneplő Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban.

Most Czubor János, a Gundel Károly Szakképző Iskola augusztusban elhunyt örökös címzetes igazgatója kapta a posztumusz elismerést, Vomberg Frigyes pedig kiemelkedő pályafutása mellett a Bocuse d’Or csapat coach-aként elért sikere révén érdemelte ki a Gundel-díjat.

A Magyar Vendéglátók Ipartestülete által kezdeményezett kitüntetés voltaképpen egy kis Kossuth-díj – fogalmazott Kovács László, az MVI elnöke a pénteki sajtótájékoztatón. Presztizse egyedülálló, hiszen szakmai konszenzussal döntenek a jelöltekről, ráadásul bárki nevezhet olyan köztiszteletben álló, legalább 25 éves pályafutással rendelkező, a fiatalokat támogató, a hagyományokat ápoló szakembert, akit érdemesnek tart a díjra.

Idén 18 nevezés érkezett, ezekről végül szeptember 23-án 12 szakmai szervezet, valamint a Gundel Károly Szakképző Iskola, a BGE Vendéglátás Tanszéke, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, illetve a Gundel-család képviselője döntött, konszenzusos alapon. A bizottság két fordulóban szavazott, és azt is ők döntötték el, hogy a korábbi évek három díjazottjával szemben idén ketten kapják meg az elismerést.

A kitüntetést ünnepélyes keretek között 2016. november 20-án adják át az MVI által szervezett Gálaebéden.

***

Vomberg Frigyes legutóbb a 2016. évi Bocuse d’Or Európa bajnokságán szerzett első helyezett csapat coach-aként került reflektorfénybe.

Az Ecseri úti Vendéglátó Ipari Szakmunkásképző Iskolából indult el mesterszakács-karrierje. Konyhafőnök helyettesként kötődik neve a Hotel Duna Intercontinentalhoz, az ausztriai Puchberg Hotel Haus Strengberghez, konyhafőnökként a Várkert Casinóhoz. A Konyhaművészet és a Borbarát című lapok állandó munkatársaként dolgozott, és mintegy tíz évig volt tagja a Borkollégiumnak. A Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola, a BGF Kereskedelmi Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar és a Kodolányi János Főiskola szakoktatójaként hozzájárult a következő generáció szakmai fejlődéséhez. A Magyarországi Konyhafőnökök Egyesületének alapító tagja, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Felügyelő Bizottságának, valamint a Magyar Bocuse d’Or Akadémiának tagja.

Food stylistként számos előadást, továbbképzést tart, versenyeket (pl. Hagyomány és Evolúció) szervez és bonyolít le. Bronzérmet szerzett a Győri szakácsklub csapat tagjaként a 2004-es Szakácsolimpián és az azt követő Világbajnokságon is. 2014-ben a stockholmi Bocuse d’Or Európa-bajnokságon a 9. helyezett magyar csapatot segítette, 2015-ben a lyoni döntőn 13. helyig jutottak, míg az idei Budapesten rendezett Európa-bajnokságon coachként az aranyéremig vitte a csapatot.

Czubor János szakmai pályafutása a Gundel Károly Szakképző Iskolához és annak jogelődjeihez kötődik, diákként, szakoktatóként, majd több mint két évtizeden át az ország legrangosabb vendéglátó középiskolájának igazgatójaként. Tevékenységét szinte minden érintett csoport, szervezet egyaránt elismeri és értékeli. Egyöntetűen kivívta a magyar gasztronómia szakmai elismerését, kollégái és az oktatási szakemberek megbecsülését. A mindenkori iskolafenntartók és az állami kormányzat nagyra tartották tevékenységét és személyiségét. 1980-ban szervezte meg először és adott mindvégig otthont a Nemzetközi Gasztronómiai Ifjúsági Versenynek iskolája, amely a mai napig az egyetlen nemzetközi megmérettetés Magyarországon a szakács-cukrász-pincér tanulóknak. A mai magyar gasztronómia számos meghatározó alakja kezdte pályafutását az általa vezetett Gundel Károly Szakképző Iskolában.

Élete során megkapott elismerései, díjai: Magyar Gasztronómia Szolgálatáért Emlékérem, Első Magyar Fehérasztal Lovagrend, Apáczai Csere János Díj, Dr. Bárczi Géza Díj, Németh László Díj, Budapesti Középfokú Oktatási Intézmények Igazgatói Szövetségének Díja, Pedagógus Szolgálati Emlékérem, Pro Scola Urbis Díj, Örökös Címzetes Igazgatói rang, Magyar Köztársaság Arany Érdemérem.

Augusztusban bekövetkezett váratlan halálakor az MVI a szakmai szervezetek egyöntetű támogatásával adománygyűjtést szervezett. A temetés költségeinek fedezése után maradt jelentős összeget a családja egy alapítványon keresztül Czubor János munkásságának megőrzésére fordítja.