Sosem látott aranyeső a Magyar Bormustrán

Szerző: | 2016.06.20 | Hírek, Italsor

Rekordszámban neveztek borokat Magyarország legnagyobb hagyománnyal rendelkező borversenyére, amelyen nemzetközi szakemberek is zsűriztek – többek között James Davis Master of Wine, az eseményt támogató Tesco áruházlánc borszakértője is a több mint 50 fős zsűrit erősítette. Idén 147 pincészet 467 borát nevezték be mintegy 19 borvidékről, köztük számtalan hazai fajtát, amelyek legjobbjait külön kategóriában is díjaztak a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa által szervezett országos megmérettetésen.

A fokozott érdeklődést kiváltó verseny mára „az egész ágazatot megmozgató esemény lett, amelyen a szervezők és a zsűri garancia a szakmaiságra. Úgy hiszem, hogy jelenleg ez az egyik legkomolyabb és legkorrektebb megmérettetés, amin ma egy magyar borász részt vehet” – mondta Koch Csaba, a Szervező Bizottság elnöke. Azt sem árt tudni, hogy az elmúlt években egyre nőtt a verseny ágazaton belüli elismertsége, amit az

Az útnak azonban még nincs vége, tulajdonképpen erre hívta fel a figyelmet Légli Ottó, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának tavaly beiktatott új elnöke. „Rendkívül fontos, hogy a termelők nyitottak legyenek. Egy borverseny, amelynek zsűrije a hazai szakma legnagyobb tekintélyű képviselőiből, valamint neves nemzetközi szakemberekből áll, kiváló lehetőség minden borász számára, hogy megmérettesse magát, hiszen minden tapasztalatot, amit egy borversenyen be lehet gyűjteni, hasznosítani tud további munkájában.”

A XXXVII. Országos Borversenyen 149 díj talált gazdára; köztük 3 nagyarany (2 Tokaj, 1 Villány), 87 arany, 56 ezüst. A legjobb fehérbor a badacsonyi Csendes Dűlő Szőlőbirtok 2013-as kéknyelűje lett, a rozé kategória győztese a Kősziklás Borászat Kft. Neszmélyi pinot noir rozé 2015-ös tétele, a legjobb vörös pedig a Vinatus Kft. Villányi 2012-es cabernet sauvignon bora lett. A legjobb természetes édesbor a Hudácskó Pincészet – Hangavári Borászat 2007-es tokaji aszúesszenciája lett. A Gál Szőlőbirtok és Pincészet 2015-ös Gál cserszegi fűszerese kapta a Legjobb Hungaricum illatos fehér fajta kategória csúcsbora címet. A legjobb olaszrizling csúcsbor Kis Benedek György 2014-es Mátrai olaszrizlingje.

A 2016-os Magyar Bormustrán taroltak a villányi pincészetek: összesen 24 érmet szereztek, ebből 1 nagyarany, 19 arany és 4 ezüst. A borvidékek közül kiemelkedő helyet foglal el Szekszárd is: 18 arany 2 ezüst díjával a dobogó második fokára léphettek fel. Ami a nagy aranydíjakat illeti, a tolcsvai Sajgó pincészet, a Hudácskó Pincészet – Hangavári Borászat és a Bock Borászat egy-egy bora kapta meg ezt az elismerést.

A legeredményesebb pincészet a Törley Pezsgőpincészet Kft. lett 9 éremmel. Egyenként 5-5 érmet szerzett a Thummerer Pince, Günzer Tamás Pincészete és a Garamvári Szőlőbirtok, de a Koch Borászat is három szépen csillogó aranyérmet hozott el. Gazdára találtak a hazai fehér fajtát elismerő Figula Mihály- és a legjobb bikavérnek ítélt Gál Tibor-emlékdíjak is: a legjobb magyar eredetű száraz fehér bor díjat a Borbély Családi Pincészet 2013-as Bács-hegy Balatoni olaszrizlingjével nyerte el, míg a legjobb bikavér a Fritz Borház 2012-es tétele lett. A szekszárdi pincészet egyébként Kékfrankos Prémium 2012-es borával a legjobb kékfrankos díjat is bezsebelhette.

A Tesco-Global Áruházak Zrt. különdíjat adott ki a Best Buy kategóriában indult borok közül a három legmagasabb pontszámot elért fehér-, rozé- és vörösbor részére, melyek között találunk Koch Cabernet Sauvignon Classicus-t, Frittmann Generosát és IKON rosét is. A kategória feltétele a minimum 5000 palacknyi elérhető mennyiség (raktárkészlet), és az 1800 Ft alatti kiskereskedelmi (bruttó polci) ár volt.

bormustra best buy

A szervezők az idei Magyar Bormustrára igen változatos programmal készültek. A borverseny előestéjén a HNT csatlakozási szerződést írt alá a Wine in Moderation nevű, brüsszeli székhelyű nemzetközi szervezettel, melynek célja, hogy itthon is felhívják a figyelmet a kulturált borfogyasztásra, egészséges életmódra. A kezdeményezéshez számos hazai szakmai szervezet csatlakozott: a Magyar Borakadémia, a Pannon Bormíves Céh, a Pannónia Női Borrend és a Vindependent is.