Dalnoki Bence nyerte a Bocuse d’Or magyar döntőjét

Szerző: | 2021.10.21 | Hírek

Október 21-én lezajlott a Bocuse d’Or magyar döntője a Hungexpón. Négy szakács szállt ringbe az első helyért, a versenyzőknek a szokott módon két fogást kellett készíteniük: egy hal- és egy húsételt.

A halétel kötelező alapanyaga a balatoni sudár ponty volt, amelyből éttermi stílusú tányért kellett készíteni, melyet két szervizben várt el a zsűri. A haltányér kötelező eleme volt még emellett a bezdáni pirospaprika. A hústéma kötelező alapanyagaként a mangalica szerepelt, az állat bármely részét felhasználhatták a versenyzők, azonban kötelező elemként szerepelnie kellett a tányéron a tarjának és a nyelvnek is, valamint három különböző köretnek és legalább egy mártásnak. A csapatok reggel egy meglepetés alapanyagot is kaptak, ez a snidling volt.

A döntőben négy kiváló szakács szerepelt: az első boxban Huszár Tibor, a nyírbátori Kakukk Étterem kreatív séfje foglalt helyet; a másodikban Kelemen Roland, a legutóbbi hazai döntő második helyezettje, a hajdúszoboszlói Hunguest Hotel Aqua-Sol séfje versenyzett; a harmadikban a győztes Dalnoki Bence; míg a negyedikben Adamek Balázs, a székesfehérvári Diófa étterem konyhafőnöke dolgozott.

Helyezések és díjak

A legjobb csapat díja: Dalnoki Bence és Nyikos Patrik
A médiazsűri különdíja: Dalnoki Bence
A legjobb commis: Fodor Noel
Életműdíj (új díj, ezentúl minden magyar döntő alkalmával kiosztják): Bíró Lajos
1. helyezett: Dalnoki Bence és Nyikos Patrik
2. helyezett: Kelemen Roland és Fodor Noel
3. helyezett: Adamek Balázs és Kocsis Marcell

Dalnoki Bence a Michelin-csillagos Stand Étterem sous chefje, aki tanulóéveit rögtön Szulló Szabina és Széll Tamás csapatában kezdte meg. Saját szavaival mindent tőlük tanult. Bocuse d’Or versenyen még nem indult, ám 2019-ben ő képviselte hazánkat a Calgary-ban megrendezett Chaîne des Rôtisseurs versenyen.
A kóstolózsűri tagjai a következők voltak: Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke, Bíró Lajos, Erdei János, Tiago Sabarigo, Rácz Jenő, Sárközi Ákos, Barna Ádám és Jahni László. A konyhai zsűriben Széll Tamás, Lutz Lajos, Vajna Tamás, Nyíri Szása, Segal Viktor és Harmath Csaba kapott helyet.

A nyertes számára nagyon komoly munka kezdődik, hiszen a Magyarországon megrendezendő európai válogatóig már csak néhány hónap van hátra. Találkozunk március 22-én!

Fotó: Fekete Antonio/Magyar Bocuse d’Or Akadémia, Valuska Gábor