Konferencia Gundel Ferenc emlékére

Konferencia Gundel Ferenc emlékére

A Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar Vendéglátás Intézeti Tanszéke Ízelítő a gasztronómia oktatásunk múltjából és jelenéből címmel konferenciát szervez, Gundel Ferenc születésének 100. évfordulója alkalmából, a BGE Kutatói...
A Tokaji Március legjobbjai

A Tokaji Március legjobbjai

A Winelovers következő nagy rendezvénye a Tokaj-Hegyalja borvidéket középpontba állító, 2017. március 25-án a Corinthia  Hotel Budapest termeiben megrendezésre kerülő Tokaji Március. Az ehhez kapcsolódó kóstoló Sánta Zoltán nemzetközi borakadémikus, a Borkollégium...
Idén is Vendéglátás Akadémia

Idén is Vendéglátás Akadémia

A tavaly első alkalommal megrendezett országos road show egyértelmű sikere után idén tavasszal és ősszel ismét várja az éttermi vezetőket, séfeket, baristákat és felszolgálókat a Vendéglátás Akadémia 4 helyszínen, 4 időpontban. A részvétel ingyenes, de előzetes...
Worldskills-selejtezők: ők a továbbjutók

Worldskills-selejtezők: ők a továbbjutók

Március 10-11-én lezajlott a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett, nemzetközi ifjú szakemberek számára kiírt Worldskills Abu Dhabi 2017 Magyar Nemzeti Válogatóversenyének pincér-, szakács- és cukrász fordulója. A pincér versenynek a Gundel Étterem, míg a...
Galícia ízei Bécsben

Galícia ízei Bécsben

Két éve született meg a galíciai séfek, borászok és kézműves termékek gyártói fejében a közös külföldi bemutatkozás ötlete – hiszen Spanyolország északnyugati tartományának kincsei méltán válhatnak népszerűvé az Ibériai-félszigeten túl is. Áprilisban Bécsben lehet...
Félig teli pohár

Félig teli pohár

Schillinger Attilát két éve választották a Magyar Sörgyártók Szövetségének élére. Akkor frissiben terveiről, célkitűzéseiről kérdeztük, mostani interjúnkban pedig összeszedtük, mi valósult meg közülük, és mit várhatunk az elkövetkező években? Hogyan látja a söripar...
TSMA – meghosszabbított jelentkezési határidő

TSMA – meghosszabbított jelentkezési határidő

A Turizmus.com és a Fészbuker.hu szervezésében indul a Tourism Social Media Awards, a legjobb hotel Facebook oldalak és turisztikai közösségi média megoldások versenye, amelyre a szervezők a jelentkezési határidőt egy héttel meghosszabbították. Március 31-ig...
Tíz évet ünnepel az Onyx

Tíz évet ünnepel az Onyx

2007-ben éppen nőnapon nyílt meg a Gerbeaud-ház oldalában az Onyx, amely immár öt Gault&Millau első helyezés, három Dining Guide Év étterme-díj és a 2011 óta stabilan őrzött Michelin-csillag boldog tulajdonosaként ünnepelte a jubileumot. A Kis-Gerbeaud helyén...
Veszprémben rendezik meg a Schnitta verseny döntőjét

Veszprémben rendezik meg a Schnitta verseny döntőjét

A IV. Schnitta Sámuel Országos Szakmai Emlékverseny országos döntőjének helyszíne Veszprém, az Agóra Művelődési Központ és a Séf Krajcár étterem lesz március 16-17-18-án. A verseny történetében először a döntőben három magyar anyanyelvű iskola is versenyez majd...
Magna: a Mátra bora

Magna: a Mátra bora

Kárpát-medencei fajták, hozamkorlátozás, ökológiai szemlélet, spontán erjesztés – nyolc pincészet összefogásával megszületett a Magna. Hiába hazánk második legnagyobb kiterjedésű borvidéke a Mátrai, súlyához mérten mégis kevés szó esik róla. A most alakult Magna...