Így változik a SZÉP-kártya szabályozása, megszűnnek az alszámlák

Szerző: | 2022.12.29 | Hírek

Megjelent a Magyar Közlönyben a Széchenyi Pihenő Kártya alszámláinak megszüntetését szabályozó rendelet: 2023. január 1-jétől összevonásra kerülnek a korábbi szálláshely, vendéglátás és szabadidő „zsebek”, ezáltal összeadódnak az azokban feltöltött összegek – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség.

A december 28-ai Magyar Közlönyben megjelent módosítás mintegy 2,5 millió kártyafelhasználót és közel 50 ezer hazai turisztikai szolgáltatót érint pozitívan. A SZÉP-kártya eddigi is a belföldi turizmus motorjának számított, azonban az intézkedés hatására várhatóan tovább nő a népszerűsége, hiszen mind a kártya tulajdonosok, mind az elfogadóhelyek, vállalkozások számára könnyítést és támogatást jelent a szankciós válságban – írta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a turizmus.com társlapunkhoz eljuttatott közleményében.

Az alszámlák közötti „átjárhatóságot” 2022. február 1-je óta tette lehetővé a kormány; a megszüntetésükre vonatkozó javaslat kidolgozását pedig a november 16-án bejelentett turisztikai vállalkozások gazdasági helyzetét javító intézkedéscsomag keretében írta elő. A Magyar Turisztikai Ügynökség által véleményezett módosításnak köszönhetően a jövő év elejétől még könnyebben, megkötések nélkül költhetik el a kártyáikon rendelkezésre álló összegeket a kártyatulajdonosok. Ezentúl előnyt jelenthet számukra, hogy a továbbiakban nem szükséges az egyes alszámlákon rendelkezésre álló összeg nagyságát folyamatosan nyomon követni. Ez jelentős mértékben járulhat hozzá a szankciós energiaválság által különösen hátrányosan érintett turisztikai vállalkozások gazdasági helyzetének javításához – emelték ki a közleményben.

Az MTÜ emlékeztet: a SZÉP-kártya 11 évvel ezelőtti létrehozása óta a belföldi turizmus ösztönzésének egyik legfontosabb eszköze. Ennek oka, hogy a vidéki Magyarországra elsősorban hazai vendégek utaznak, arányuk az idei év első 11 hónapja során a teljes, 26 milliós forgalmon belül 74 százalékos volt. A módosítás jelentőségét mutatja, hogy idén november végén a SZÉP-kártyákon rendelkezésre álló keret mintegy 88 milliárd forint, melyet országszerte közel 50 ezer elfogadóhelyen használhatnak fel a kártyabirtokosok. A január 1-jétől életbe lépő módosítás így elsősorban a vidéki szolgáltatók forgalomnövekedéséhez és rentábilis működéséhez járulhat hozzá.

A SZÉP-kártya népszerűsége a felhasználók körében töretlen, a kártyával történő költések hónapról hónapra meghaladják a jóváírt összeg mértékét. 2022. január–november között több mint 302 milliárd forintot töltöttek fel a munkáltatók a kártyákra, míg ugyanezen időszak alatt a munkavállalók költései meghaladták a 350 milliárd forintot. A SZÉP-kártya tulajdonosok és az elfogadóhelyek számára egyaránt könnyítést jelentő módosítás most még kényelmesebbé és gyorsabbá teszi a fizetést, ami további turisztikai szolgáltatások igénybevételére ösztönözheti a kártyabirtokosokat, miközben a szolgáltatók adminisztrációs terhei is csökkennek – hangsúlyozza az MTÜ.
___________________________________
Fotó: kormany.hu