A régi halászok örökül hagyták a tudást, hogyan kell becserkészni a csak ez idő tájt fogható gardát. Ízletes húsát anovember 15–17-i fesztivál látogatója is megkóstolhatja.

A kardpenge formájáról kardoshal, kardkeszeg vagy balatoni hering néven is említett garda fogása egykoron a tihanyi halászok specialitása volt, a félsziget víz közeli hegyeiről ugyanis jól látszott a Tihanyi-szorost kedvelő halrajok őszi vonulása. A „látott hal” halászatának évszázados hagyományát eleveníti fel a háromnapos Gardália, melynek emblematikus programja a gardasütés orgonavesszőből hegyezett nyársakon, száraz szőlővenyigéből készített parázson – természetesen csak a hal ünnepélyes megáldása után. A 72 vágással beirdalt, bepaprikázott gardákat szombat délután, a Visszahang-dombon sütik, ugyanitt tartják vasárnap a halétel- és halászléfőző-versenyt.

A látogatók kedvét koncertek, kirakodóvásár pezsdítik fel, a környékkel vezetett túrákon ismerkedhetnek. A Tihanyi Tájházaknál játszópark, mesterségek udvara várja a kicsiket.

 

3 hely, amit látni kell a környéken

Tihanyi Bencés Apátság: A félsziget sziluettje elképzelhetetlen az 1055-ben alapított monostor kéttornyú barokk temploma nélkül. Az altemplomban megtekinthető az alapító I. András király sírja, az apátsági múzeum izgalmas tárlatok otthona.

Levendula Ház Látogatóközpont: A félsziget múltjáról és keletkezéséről, dühöngő vulkánokról és az illatos levenduláról mesél minden korosztály számára élményt nyúló módon.

Őrtorony Kilátó: Az Apáti hegyen magasodó, formájában római őrtornyot idéző kilátóból a félsziget belsejére és a Balaton felé egyaránt fantasztikus a panoráma.

Információ: gardafesztival.hu, tihany.hu

https://gardafesztival.hu/

http://tihany.hu/index.php/hu/

 

 

A cikk a Magyar Turisztika Szövetség Alapítvány Ízes Magyarország című kiadványában jelent meg. A kiadvány főtámogatója:

https://www.szerencsejatek.hu