Kint vagyunk Lyonban, íme legfrissebb híreink.

A magyar Bocuse csapat ma reggel 8:10-kor megkezdte a versenyzést a Bocuse d’Or döntőjében.

Itt vagyunk a box előtt, Ádámék nagyon magabiztosan és kiegyensúlyozottan dolgoznak, feszültségnek semmi jele. A reggeli előzetes ellenőrzések során semmi fennakadás nem volt, minden alapanyag és eszköz a helyére került, minden adott a jó versenyzéshez.

A lelátó meglehetősen hangos, ma versenyzik többek között az Egyesült Államok, Norvégia és Dánia is, úgyhogy kőkemény a mezőny.

Történt egy komoly változás a zsűrizésben. Hamvas Zoltán, a csapat elnöke hirtelen beteg lett, és nem tud részt venni a kóstolózsűri munkájában. A francia bírákkal egyeztetve a helyét az ezúttal “csak” vendégként résztvevő Széll Tamás foglalja el a zsűriben.

A verseny ezekben a pillanatokban is zajlik, és a következő ételek készülnek a magyar boxban:

A hústéma főszereplője a Carré de Veau “Balaton” fantázianevet viseli. A tálon szerepel egy sült borjúkaraj, borjúmirigy csicsókával és tárkonnyal, csicsókakrém, radicchio és retek “gombóc”, mustáros zöldborsó, hagyma tart, és egy rendkívül különleges “derelye”. 
A tányértéma a Chartreuse “Hommage Robouchon” nevet kapta a menükártyán. Maga a chartreuse burgonyával és padlizsánnal készült, valamint kagylófélékkel. A tányéron szerepel még egy tormás almasaláta uborkával, zöldspárga, valamint pastis mártás.

ESTI UPDATE!

A magyar csapat kiegyensúlyozottan, magabiztosan és nyugodtan versenyzett, higgadtan kezelték az akadályokat is. A versenyidő alatt történt egy váratlan technikai probléma, elromlott a csapat sokkolója. Ez az eszköz nagyon fontos, arra való, hogy hirtelen lehessen vele lehűteni az ételt. A meghibásodás miatt a magyar csapat hosszú perceket vesztett, ezt a csúszást azonban a tálalásra sikerült behozni, és nem okozott maradandó hiányosságokat. A helyzetet átmenetileg a mellettünk versenyző marokkói csapat oldotta meg, akik kölcsönadták a sokkolójukat arra az időre, amíg a magyar csapaté rendbejött.

Pohner Ádám, Csillag Richárd és Segal Viktor elégedetten zárták a mai versenynapot. Mindnyájan egyetértettek, hogy mindent meg tudtak valósítani, amit begyakoroltak, a maguk számára felállított követelményeknek maximálisan megfeleltek, és jól érezték magukat a Bocuse d’Or első versenynapján.

Mint arról délelőtt már hírt adtunk, Hamvas Zoltán hirtelen megbetegedése nem tette lehetővé, hogy részt vegyen a kóstolózsűriben, így a helyére – egyeztetve a francia zsűrivel – Széll Tamás ugrott be. Hazánk eddigi legsikeresebb Bocuse d’Or versenyzője zsűriként sem újonc, Torinóban, az európai válogatón már ott volt a zsűrielnökségben, így volt alkalma rutint szerezni a kóstolásban is. Kifele a csapatnak elmondta, hogy nála előkelő helyen szerepelt a magyar hústál (Tamás a két étel közül csak az egyik zsűrizésében vett részt).