Továbbra is Kovács László az MVI elnöke

Szerző: | 2018.05.19 | Céghírek

Alelnöki pozícióra négy szakember, Berkes Gyula, Garaczi János, Kis Zoltán és Semsei Rudolf kapott megbízást .

A Magyar Vendéglátók Ipartestületének tisztújító közgyűlésén, május 16-án – immár a harmadik ciklusban – ismét Kovács Lászlót választották elnöknek, további négy évre.

A Felügyelő Bizottság elnökének Horváth Tamást, a testület tagjainak Szabó Lászlót és ifj. Gombás Andrást választották. A következő periódus Képviselő Testületének tagjai: Balázs József, Gottwald Zoltán, Rápolthy István, Major Vilmos, Ipacs Tamás, Bardóczy Ákos Kolos, Molnár Attila, Sztankó Tamás, Zerényi Károly és Csúcsy István.

Az ülésen, amelyen, egyhangúlag elfogadták a 2017. évi elnöki és pénzügyi beszámolót, ismertették a 2018. évi költségvetési- és cselekvési tervet is. A közgyűlés az elnökség hatáskörébe utalta a regionális bizottságok munkájáról való döntést. A 2018. évi cselekvési tervben kiemelten szerepel a lobbitevékenység az ÁFA csökkentés kérdéskörében és a reprezentációs adó felülvizsgálatában. A jogdíjak tekintetében továbbra is folyamatos tárgyalásokat terveznek az Artisjussal.

Az MVI továbbra is készen áll a szakma képviseletére a felügyeleti, a hatósági és jogalkotó szervezetekkel folytatott egyeztetéseken. Továbbra is támogatják a hazai és nemzetközi versenyeken való részvételt, s újabb, szakmai konferenciákat is terveznek. Folytatják a szakmai programok és gasztrotúrák szervezését, a hagyományőrzés és tiszteletadás tekintetében pedig a Gundel Károly díj és az Év Vendéglőse díj adományozását.

A közeljövőben tervezik egy Jakabffy László emlékkönyv kiadását, együttműködve a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeummal és a Jakabffy családdal.