A vizes vb-re készül a Zwack

Szerző: | 2017.06.15 | Hírek

Idén is limitált szériájú palackot adott ki a Zwack Unicum Nyrt., ezúttal a vizes világbajnoksággal kapcsolatosan, amit június 14-én Zwack Sándor, a cég igazgatóságának elnöke mutatott be a sajtó képviselőinek.

A Zwack 2010-től kezdve minden tavasszal megjelenik egy olyan palackszériával, amelynek üzenete, aktualitása van. Megemlékeztek a cég 225. évfordulójáról, Puskás Öcsiről, idén pedig Sors Tamás többszörös paralimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó kitartásának állítottak emléket a róla készült filmmel. Tamás a példa arra, hogy pozitív hozzáállással, elszántsággal és kemény munkával mennyi mindent el lehet érni.

Ebben az évben (a víz témájához kapcsolódva) az Unicum palackjára a mára már ikonikussá vált Vizesember képe került. A több mint 100 éves plakátfigurát Pachl Viktornak tulajdonítják, aki egy 1905-1909 között zajló országos pályázat nyerteseként kapta a megbízást a kép tervezésére. A 20. század elején Budapest utcái ezzel a plakáttal voltak tele, az arc pedig azóta egybeforrt az Unicum márkával.

A sajtótájékoztató központi eseménye annak a 90 másodperces filmnek a debütálása volt, ami nemcsak a vizes sportokhoz, hanem az Unicum egyik legfontosabb üzenetéhez, a „Csak pozitívan!” jelmondathoz is kapcsolódik. Ebben Sors Tamás karrierjének csúcspontjait és nehézségeit mutatja be Kocsis Ágnes Balázs Béla-díjas filmrendező. A Nagoo reklámügynökség által készített film online felületeken látható június 14-től. A Zwack család akkor lenne elégedett, ha ezt is legalább 1.5 millióan néznék meg, mint legutóbbi imázsfilmüket.