Hazánkban, köszönhetően többek között egy nagyon jól átgondolt, uniós támogatást is élvező promóciós kampánynak, a juh kezd feljönni a húsok népszerűségi listáján. Azonban még mindig jó messze áll az osztatlan sikertől. A bárányhús mai helyzetéről Dr. Kukovics Sándort, a Juh Terméktanács ügyvezető igazgatóját kérdeztük.

“A bárányhús sajnos nem része a mindennapi táplálkozásnak, nem a legismertebb alapanyag, ezért is van az, hogy alapvetően exportra termel az ágazat. Mi úgy szoktunk fogalmazni, hogy a bárány a legegészségesebb, ugyanakkor a legdrágább állati fehérje. Lényegesen drágább, mint például a csirkemell, amely a mindennapi fogyasztás egyik kiindulópontja.

Ha az elmúlt évek számait vesszük alapul, éves szinten az egy főre jutó bárányhúsfogyasztás nagyjából negyven deka körül van, ez az elmúlt három évben kb. 6-8 deka emelkedést jelent. Ebben benne vannak a mi bárányhús promóciós kampányunknak az eredményei is, de attól nagyon messze vagyunk, hogy a magyarok táplálkozásának meghatározó eleme legyen a bárányhús.

Vidéken jobban kötődnek a bárányhúshoz, hiszen a birkapörkölt nemzeti ételeink egyike, és ez különböző szezonokban, rendezvényeken gyakran előkerül. A birkapörköltről tudni illik, hogy szabály szerint ez egy idősebb, 6-8 éves anyajuh húsából készül, ezért is kíván hosszabb előkészítési időszakot és rutint. A fiatal báránnyal egyszerűbb bánni, és az íze is egészen más karakter, más élmény.

A bárányhús teljes értékű fehérje. Az a bárányhús, amit mi Magyarországon előállítunk, sokkal inkább a fehérhús kategóriába tartozik, mert még nem érte el azt a növekedési és táplálási időszakot, amikor a hús bevörösödik. Az ásványi anyag és vitamintartalma is rendkívül jó, minden benne van, amire szükségünk van.

A nagyobb áruházakban már elérhető olyan bárányhús, amely elő van készítve, ami azért is fontos, mert a háziasszonyok nagy részének nincs tudása arról, hogy mit kell kezdeni ezzel az alapanyaggal. A bárányhús promóciós programunkkal éppen azt céloztuk meg, hogy a horeca szektor jobban megismerje ezt az alapanyagot, és ha az embereknek jó éttermi élményük lesz a báránnyal, akkor könnyebben nyúlnak hozzá a saját háztartásukban is.

A program 2018-ban indult, sok éttermet megkerestünk, hogy csatlakozzanak, és akkor 24 étterem csatlakozott. Tavaly ez a szám 54-re emelkedett, most, a bezárások előtt 100 körüli étterem jelzett vissza. Ez is mutatja, hogy egyre bátrabbak a séfek a báránnyal. Promóciós kampányunk része, hogy szeretnénk nekik és a henteseknek is új, és sokkal egyszerűbb eljárásokat megtanítani.

Információk a bárányhúsról: barihus.hu