A brandépítés szándékával nyitott újra a Portum étterem a Corvin sétányon. Ősztől új séffel, új koncepcióval várják a vendégeket.

Egy évvel ezelőtt halas- és nemzetközi kínálattal nyílt meg a Portum (Kikötő), de ezzel az arculattal nem tudtak állandó vendégkört kialakítani. Az új koncepciót a rangos budapesti és külföldi éttermeket megjárt Fekete Norbert séfre bízták, aki új technológiákat hozott a konyhára, és új ízekkel, meghökkentő párosításokkal próbálja meg a fine bisztrókonyhát elhelyezni a Corvin sétány sokszínű gasztronómiai kínálatában. Az ételeket a természetközeliség ihleti, amelyek megkomponálásában fontos szerepet kapnak a magyar tradíciók is. Ezt mutatta be október 29-én a sajtó képviselőinek az étterem tulajdonosa, Bogár Attila, és az étterem csapata.

A séf tervei szerint évente tízszer fognak étlapot váltani, hogy az alapanyagokkal jobban tudjanak a szezonális kínálatra koncentrálni. Fekete Norbert szakmai filozófiájában ugyanis a naturális ízeknek van főszerepe.

Eddig főként külföldiek és a környékbeli irodisták a vendégei a déltől este 10-ig nyitva tartó étteremnek, ahol a kétfogásos ebédmenü 2000, a háromfogásos 2600-ba kerül. A 72 férőhelyes vendégteret és a teraszt körülbelül 80 négyzetméteres, ma már minden fontos berendezéssel fölszerelt konyhával szolgálják ki. A brandépítés következő állomásaként szeretnék meghosszabbítani a nyitvatartást, és a sétányon egyedülálló borválasztékkal vacsorázó vendégeket is vonzani az étterembe.