Tudta, hogy hazánkban a szilva a legelterjedtebb gyümölcs? Szarvason szeptemben 6. és 9. között megmutatják, milyen sokféleképpen fogyaszthatjuk.

Ezen a három napon át minden a szilváról szól a Körös-parti városban. Rézüstben rotyogó, sűrűre főzött szilvalekvárral, a kiemelkedő nemzeti értékként jegyzett békési szilvapálinkával, kézműves szilvás sörökkel, szilvás gombóccal, szilvás papuccsal és más ínycsiklandó süteményekkel csábítanak a szarvasiak e pompás gyümölcs megünneplésére. Több étteremben szilvával „fűszerezett” ételkülönlegességeket kínálnak ezen a hétvégén.

Akulináris élvezetek mellett koncertek, családi- és gyermekprogramok szórakoztatják a közönséget több helyszínen és színpadon: a szarvasi Vízi Színházban, az Ótemplom téren, a Kossuth utcában. A programok péntek délután felvonulással veszik kezdetüket, majd zenével, hagyományőrző bemutatókkal folytatódnak egészen a vasárnapi szilvabúcsúztató zárásig.

Külön udvart kapnak a kézműves sörök és a borok, a kölyökudvaron pedig népi játszótérrel, bábelőadásokkal, kézműveskedéssel keresik az aprónép kedvét.

Akinek szeret sütni, bátran nevezzen be a receptversenyre, amelyen Szarvas kedvenc szilvás sütijét keresik, több kategóriában.

Infó: szilvanapok.hu, korostourist.hu

A hagyományokhoz hűen hatalmas rézüstökben főzik Szarvason a sűrű, fekete szilvalekvárt.

3 hely, amit látni kell

Szarvasi Arborétum: 100 éves mocsárciprusokat és mamutfenyőket is láthat, aki ellátogat Magyarország legnagyobb, 82 hektáros arborétumába, amelyet Pepi-kertnek is becéznek.

Mini Magyarország: Közel száz ikonikus épület, vasút- és hajómakett minden apró részletében kidolgozott miniatűr mását megcsodálva akár fél óra alatt „bejárhatjuk” egész Magyarországot.

Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark: Az Anna-ligetben kialakított gyerekbarát parkban egy kellemes sétát téve közvetlen közelről figyelhetők meg a Körös-Maros vidékének őshonos állatai.

Élje át!

  • Fedezze fel Szarvas látnivalóit a Katalin II. Sétahajóval! A jó humorú kapitány vidám és pikáns történetekkel szórakoztatja utasait.
  • Béreljen túrakajakot, kenut vagy SUP-ot! A magával ragadó szépségű Holt-Körös és a Kákafoki-holtág kezdő vízítúrázók számára is könnyű terep.
  • Válassza ki a békésszentandrási Szent András Sörfőzde honlapján, hogy a személyiségéhez melyik túra illene a leginkább, amiből nem maradhat ki a szomjoltás sem!

Infó: szilvanapok.hu, korostourist.hu

A cikk a Magyar Turisztika Szövetség Alapítvány Ízes Magyarország című kiadványában jelent meg. A kiadvány főtámogatója:

https://www.szerencsejatek.hu