2020-ban ismét páratlan programkínálattal jelentkezik a Sirha Budapest, mely negyedik alkalommal hozza össze a szálloda-, vendéglátó-, pék-, cukrász-, élelmiszer-, csomagolóipar és gasztronómia legfontosabb szereplőit és szakembereit.

A kiállításra 61 konyhatechnológiával, szállodaiparral, bútorokkal, textilekkel és terítékkel, valamint higiéniával és szolgáltatásokkal foglalkozó vállalkozás jelentkezett be, lefoglalva mintegy 2.400 m2 kiállítási területet.

Mindezek mellett a szakkiállítás február 4-6. között olyan megmérettetéseknek lesz ismét a házigazdája, mint a szakácsok olimpiájának is nevezett Bocuse d’Or magyar döntője, melyen Veres István, Palágyi Eszter, Haraszti Zsolt, Csik Gábor, Huszár Tibor és Kelemen Roland mérik össze tudásukat, hogy Magyarországot képviselhessék a verseny nemzetközi színterén.

Szintén a Sirha Budapesten zajlik majd a hetedik Közétkeztetési Szakácsverseny. Ennek témája a nyári ételek lesznek, kötelező eleme, pedig a hazai friss alapanyagokból készült lecsó és a méz. A versenyzőknek a megadott három óra alatt kell elkészíteniük a maximum nettó 550 Ft/adag költségű 3 fogásos ebédeket.

Ismét visszatér a Sirha Budapest Desszert Verseny is, ahol szakma feltörekvő és elhivatott tehetségei adnak számot technológiai tudásukról, felkészültségükről, újító szellemiségükről és művészi adottságaikról.

Újdonsággal is készülnek a szervezők, a Sirha Budapest először ad otthon a Chaîne des Rôtisseurs Egyesület fiatal szakácsoknak szervezett nemzetközi versenyének hazai fordulójának. A Jeunes Chefs Rôtisseurs elnevezésű verseny célja, hogy teret adjon a fiatal séfeknek, hogy bemutassák tehetségüket és kreativitásukat a nemzetközi színtéren. A Sirha Business Café standon, pedig a pék, cukrász, kávé és bárszakma fontos kérdései kapcsán zajlanak workshop-ok és előadások.

Az élelmiszeripari és HoReCa szakkiállítás a szakma mellett az üzlet fontos fóruma is, itt nyílik lehetőség a legfrissebb trendek, innovációk megismerésére és a kapcsolati háló építésére, bővítésére. Az előbbire a Sirha Budapest Innovációs Termékverseny, az utóbbira pedig a European Enterprise Network és PRIMOM Alapítvány B2B találkozója biztosít lehetőséget.

A programok és konferenciák, csakúgy, mint a kiállítás a szakemberek számára díjmentes a szakmai regisztrációt követően. Regisztrációhoz látogasson el a www.sirha-budapest.com weboldalra.A kiállítás kiemelt szakmai partnere a METRO, kiemelt médiatámogatója a Trade Magazin.