A borturizmus fontos része a dűlőtúra is

Szerző: | 2015.10.22 | Hírek

A tarcali központú Gróf Degenfeld Szőlőbirtok az olyan tokaji klasszikus tételeken túl, mint a könnyed muscat blanc, a szamorodni, a késői szüret vagy a tokaji aszú, olyan, manapság komoly fogyasztói érdeklődésre számot tartó borokkal is jelen van a piacon, mint a dűlőszelektált furmint vagy a tradicionális készítésű pezsgő. A pincészet kapcsán a borok mellett azonban fontos kiemelni az idén ősszel befejeződő borturisztikai fejlesztéseket is.

kapolnaA hat turisztikai attrakciót felölelő beruházás legfontosabb elemének a műemléki védettség alatt álló Terézia-kápolna tekinthető, amelyet 1749-50-ben gróf Grassalkovich Antal építtetett Drese Gottfried mesterrel hálából adományaiért uralkodójának, Mária Teréziának. A kápolnát Szent Teréz tiszteletére szentelték fel, ugyanis a hagyományos tarcali szüretkezdő napon, október 15-én, Teréz napján tartanak búcsújárást a katolikus hívők.

A második világháború után a kápolnát hamar kifosztották. Utoljára az 1980-as évek végén újították fel kívülről, így az új évezred elejére romos állapotba került. 2015 nyarán az épület felújításával új fejezet nyílt a kápolna történetében, az ősszel befejeződő munkákat követően ugyanis értékes célpontjává válhat a helyi borturizmusnak, hiszen a Gróf Degenfeld Szőlőbirtok kiemelt termőterületére, a Terézia-dűlőre biztosít rálátást, amely többek között a pincészet dűlőszelektált hárslevelű borának alapanyagát adja.

petanque

A borkedvelők, akik ellátogatnak Tarcalra, nem csak ezt a megújult épületet kereshetik fel. Érdemes végigsétálni a tanösvényen is, amelyet kőzetbemutató támfal kísér; ez köti össze ugyanis a kápolnát és a borászatnak, valamint a négycsillagos kastélyszállónak otthont adó birtokközpontot. A birtokon pincemúzeum és bortrezor létesült, az aktív kikapcsolódás kedvelői számára pedig pétanque pálya és erdei tornapark került kialakításra a szálloda kertjében. A hotel helyi alapanyagokat és szezonális ételeket kínáló étterme nem csak az ott szobát foglaló vendégeket várja, hanem más, Hegyaljára utazó ínyenceket is, akik szívesen kóstolnak például libamáj fogásokat a birtok emblematikus késői szüretelésű borával, az Andantéval.

A projekt az Észak-Magyarországi Operatív Program keretében valósul meg, és 102.210.713 Ft összegű támogatást élvez. (x)

szechenyiterv