A hal neve harcsa

Szerző: | 2020.09.02 | Alapanyagok, Hírek, Vendéglátás

A magyar halászat című könyvében Herman Ottó ír arról, hogy a régi századokban a Tiszából 300–400 kilogrammos harcsákat is kihalásztak. Valóban így lehetett, hiszen manapság is olvashatunk olykor egyszer-egyszer 100 kilós példányok kifogásának büszke híradásáról. A Magyarországon őshonos európai harcsából (Silurusglanis) készült fogások az olyan éttermek menüjére is bátran felkerülhetnek, amelyek az alapanyagoknál a lokalitást is szigorúan figyelembe veszik, hiszen ez a bajszos, nagyra növő halfajta hazánk szinte minden folyójában és tavában megtalálható. Konyhai feldolgozás szempontjából népszerű, hiszen pikkelytelen, szálkátlan, így könnyű vele dolgozni. Húsa fehér, íze nem karakteres, sokféle alapanyaggal, fűszerrel jól kombinálható, így a harcsából számos étel készíthető – ifjú gasztrotitánoknak adott a kreativitás szinte végtelen lehetősége ezzel az alapanyaggal.

A lesőharcsaként is ismert halat méretben csak a Magyarországon védett viza előzi meg.Természetes környezetében a harcsa ragadozó, de a tógazdaságokban tenyésztett példányok a növényi alapú tápanyagot is elfogyasztják. A vadon élő húsa mind textúráját, mind ízét tekintve finomabb tenyésztett társához képest.

A rekorder

Az európai, másnéven szürkeharcsa az első életévében 15-20 centiméter hosszú, a második évben 30-50 centiméteres, tömege átlagosan 1,3 kilogramm. A víz táplálékbőségétől függően a harcsa a harmadik és negyedik évben 50-80 centiméteresre nyúlik, ekkor hozzávetőlegesen 3 kilogramm tömegű. A 1-1,5 méteres 6 év körüli példányok körülbelül 10 kilogrammosak, míg egy 2-2,5 méteres 20 éves példány akár 60 kilogrammot is nyomhat – már ha megéri ezt a szép kort.

Magyarországon a szürkeharcsa legnagyobb számban a Duna és a Tisza mellett a Rábában, a Körösökben, a Drávában,az Ipolyban, a Marosban, a Duna-Tisza-csatornában, a Sajóban, a Zagyvában, a folyami holtágak gödreiben, mélyedéseiben fordul elő, míg állóvizek közül ugyanúgy jól horgászható a Fertő tóban, mint a Velencei-tavon vagy a Balatonban – ott leginkább a harcsák ívóhelyén, a 11-12,5 méter medermélységű „Tihanyi-kútnál” vagy a fonyódi árokban (hivatalos nevén Keleti-Bozót-csatornán). A hazánkban fogott, hitelesített eddigi legnagyobb példány Kovács Gábor 113 kg-os, 2 méter 30 centiméter hosszú harcsája, amelyet 2010-ben fogott a Töröcskei-tavon. A magyarok szívesen keresik fel Olaszországban a Pó folyó deltáját harcsahorgászatra, ami nem véletlen: itt született egy hitelesített világrekord, amit egy magyar tart; Zsédely Attila 2010-ben egy 135 kg-os szürkeharcsát fogott ki, amit azóta sem sikerült hivatalosan senkinek megdöntenie.

E halfajta hazai népszerűségét mutatja, hogy mennyiféle néven ismert: európai harcsa, folyami harcsa, szürkeharcsa, lesőharcsa, pumaharcsa, sárgaharcsa, pozsárharcsa, és még sorolhatnánk. Az is a közkedveltségét jelenti, hogy a Magyar Haltani Társaság indította szavazás eredményeként 2017-ben a harcsa lett az év hala. Ennek ellenére mi, magyarok évente átlagosan 6-7 kg halat eszünk meg fejenként, ami a 20 kilogrammos világátlag körülbelül egyharmada, és az európai uniós 23-25 kg-os átlag durván egyötöde. Leginkább húsvétkor, a strandszezonban és karácsonykor fogyasztunk halat. Ezen vajon mennyit segíthetne, ha az éttermek az év minden napján kínálnának magyar halat, például harcsát?

A cikk folytatása a Vendéglátás Magazin hamarosan megjelenő számában olvasható.

Fotó: 123rf