Telt házat vonzott január 13-án este a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum színháztermében a Vendéglátás magazin szervezésében a pezsgők világáról tartott beszélgetés.
Niszkács Miklóst, a magazin szaktanácsadóját Pezsgő című könyve kapcsán kérdezte Horváth Ágnes, a Vendéglátás magazin főszerkesztője, bevonva a beszélgetésbe Prisztavok Zoltánt, a Kreinbacher kereskedelmi és marketingvezetőjét. A fórumon részt vevők egyet értettek abban, hogy nem Champagne-t kell utánoznunk, hanem minőségi, jó pezsgőt kell készíteni, amelyre Magyarországon is rendelkezésre állnak a megfelelő szőlők és ígéretes kísérletek folynak új fajták bevonására. Így például a furmint is kiváló alapanyagnak bizonyul, ahogy azt több birtok tételei is mutatják, és egyre több itthon is a hozzá értő (vagy ezt a területet tanuló) szakember, bár még mindig érdemes külföldi tanácsadókat bevonni a munkába.
A fogyasztók edukálása azonban még e téren is szükséges, hiszen míg borok terén egyre tudatosabbak a vásárlók, sokan még csak most ismerkednek az igazán minőségi pezsgőkkel, zzek megismertetésében a sommelier-knek és felszolgálóknak is nagy szerep jut.
A beszélgetés résztvevői hasznos tanácsokat adtak még a pezsgők tárolásáról (hűvös helyen, napfénytől védve), illetve beszerzéséről (a magasabb minőséget borszaküzletekben érdemes keresni), Prisztavok Zoltán pedig a gyakorlatban is bemutatta a helyes pezsgőnyitási technikát: a dugót lefogva, az üveg aljának elforgatásával könnyen kibontható az ital. És a szakemberek abban egyetértettek, hogy a felbontott pezsgőt visszadugaszolni nem érdemes, inkább fogyasszák el!