Az Albatros nyerte a cateringesek megmérettetését

Szerző: | 2018.02.07 | Hírek, Konyha

Az Albatros Catering csapata nyerte az első alkalommal rendezett International Catering Cup hazai döntőjét, amelyet a Sirha Budapest nyitónapján rendeztek a Hungexpo Vásárközpontban, így ők képviselik Magyarországot jövő januárban, a lyoni Sirha-n szervezett nemzetközi döntőben.

Második helyen a Fody Event, harmadikként  a Budapest Party Service végzett. a negyedik hely a La Fiesta Party Service-é. A METRO legjobb felkészülésért járó, valamint a legesztétikusabb látványért járó különdíjat egyaránt a Fody Event csapata nyerte el.

Az International Catering Cup hazai döntőjén induló négy csapat már a kiállítást megelőző napon elkezdte az előkészületeket a METRO Gasztroakadémia konyháján, majd a Sirha Budapest első napján, a versenyhelyszínen fejezték be a tálakat.

Előételként kacsát májával, valamint pisztrángot kellett készíteniük, töltelékkel. A főétel alapanyaga a sertéskaraj volt, amit krokettel és mártással tálaltak, a desszert pedig mangó és csokoládé szufflé volt.

A munkákat konyhai és kóstoló zsűri értékelte, Joel Mauvigney, az International Catering Cup alapítója és Christophe Tournier, francia gasztronómiai szakember, a francia Catering Szövetség képviselőjének vezetésével. A zsűriben helyet kapott, Sárközi Ákos, a Borkonyha Étterem Michelin.csillagos séfje, Wolf András, a New York Kávéház és Salon Étterem séfje, valamint a 4 csapat delegáltja – Pataky Péter, Segal Viktor, Cseh János és Illyés Csaba, akik saját csapatuk ételeit nem értékelték.

A zsűri elnöke, Joel Mauvigney elmondta: a Hungexpo vezérigazgatója, Ganczer Gábor vetette fel tavaly Lyonban a verseny hazai megrendezésének ötletét, ami alig egy évvel később meg is valósult, négy lelkes csapat részvételével. A versenyzők nagyon jó munkát végeztek, de a jövőben külön osztályzatot kap majd az előétel és a desszert, mert most nagyon nehéz volt a kettőre együttesen kapott pontszám alapján dönteni. A zsűri képviseletében Wolf András hangsúlyozta: ez még az út eleje, de bízik benne, hogy az itt kitalált recepteket mindennapi munkájukban is felhasználják a résztvevő csapatok.

A résztvevő csapatok:

Albatros-Expo Catering Kft. (Kasuba László, Balázs Gergő, Volenter István)

Budapest Party Service Kft. (Bernáth József, Józsa István, Kiss O’Shea Dániel)

Fody Event and Party Service Kft. (Kiss Krisztián, Kovács Csaba, Győrffy Árpád)

La Fiesta Party Service Kft. (Pap Lajos, Sallai Zoltán)