Az elmúlt hetekben és hónapokban a szokottnál is nagyobb forrásban van a kisüzemi sörpiac: virágkorukat élik Magyarországon az újhullámos sörök, sorra nyílnak a sörfőzdék – soha ilyen zsongás nem volt még itthon ebben a szegmensben.

Azon fogyasztók, akik a valódi minőséget keresik, egyre kedvezőbb helyzetben vannak, hiszen a jobb budapesti bárokban és vidéken is egyre inkább kötelező, hogy legyen „kézműves sör”. A folyamatosan változó viszonyok és az új kihívások ugyanakkor megnehezítik a sörfőzők életét. Mindent áthat az újdonságok, a szokatlan megoldások keresése, az 1980-as évek végén és az 1990-esek elején alakult körülbelül 330–350 kisüzemi sörfőzde közül a 2000-es évek elejére a kedvezőtlen piaci viszonyok miatt csak mintegy 35–40 maradt életben. Az évtizedekkel ezelőtt indult, ma is működő és sikeres főzdék az innovatív hozzáállásnak, az időről időre megjelenő új söröknek és némely esetben a generációváltásnak köszönhetik a sikereiket.

A hazai kisüzemi sörfőzdék között az egyik legidősebb az 1992-ben megnyitott Stari Sör hosszú évek óta szállítja különféle sörtípusok megbízható minőségű főzeteit. A tulajdonosok innovatív szemléletének és a sikeres fejlesztéseknek hála a sörfőzde a negyedszázados fennállását is jelentős újdonságokkal ünnepli.

Tapolcán a pils, a barna és az ír vörös sörök mellett valódi gyümölcssöröket (meggy, szilva, grapefruit, fekete ribizli) és búzasört eddig is készítettek. Gyümölcsös termékeik kizárólag tiszta gyümölcs felhasználásával készülnek, minden harmadik korty belőlük pedig maga a harsogó szilva, az ízletes meggy, a fanyar fekete ribizli és az illatos grapefruit, hiszen 30%-uk gyümölcs.

A 25 éves születésnapra a sörfőzők most egy a hazai piacról szinte teljesen hiányzó sörtípussal, az amerikai lagerrel bővítik a Stari Sör kínálatát. Ez egy tradicionális német és újhullámos amerikai komlók keverékével készülő karakteres láger, amelynek illatában a trópusi gyümölcsök kellemes citrusossága fedezhető fel, különleges komlózottságának köszönhetően pedig a várt keserűség is ott van a korty végén.

Az új sör, a Stari Jubileum Lager remekül szimbolizálja a főzde és a hazai kisüzemi sörfőzés elmúlt 25 évét, hiszen alapjaiban egy könnyen fogyasztható sör, amely „kézműves” odafigyeléssel és alapanyagok felhasználásával készül, ugyanakkor az újhullámos komlók használata miatt a legmodernebb italoknak kijáró jelzők is illenek rá.

Az új sör mellé – no és a 25. születésnapra – új arculat is dukál. A tapolcai főzde újragondolta a 25 évvel ezelőtti címkéit – amelyek abból az időből származnak, amikor a Balaton és a „kézműves sör” még egészen mást jelentett, mint ma – és azok 2017-es variációival lepi meg a fogyasztókat. Az új arculat egyszerre hordozza a klasszikus elemeket és a modern letisztultságot.

 

 

Fotó: borsophoto