Az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület a 2017. évi V és K jelű díjszabásainak kialakítását érintő javaslatok megvitatására meghívta a vendéglátó és kereskedelmi üzletek, a szálláshelyek és az egyéb zenefelhasználók érdekképviseleti szervezeteit. A felhasználói oldalt a kerekasztal megbeszélésen az MVI, az MSZÉSZ a VIMOSZ és az MKIK képviselte, míg a jogosultak részéről az Artisjus mellett az EJI és a MAHASZ delegáltjai voltak jelen. Az Artisjust dr. Szinger András (főigazgató), dr. Filák Mária (főosztályvezető, Műsorengedélyezési Főosztály) és dr. Kabai Eszter (főosztályvezető, Jogi Főosztály) képviselte. A megbeszélésre az MVI részéről Kovács László, Gottwald Zoltán, Bardóczy Ákos és Zerényi Károly kapott meghívást.
A kerekasztal megbeszélés elején az angol közös jogkezelő szervezet által készített rövid kisfilm bemutatásával illusztrálták a zene fontosságát és szerepét az üzletekben. Ezt követően dr. Filák Mária egy prezentáció keretében tájékoztatta a jelenlévőket többek között az Artisjus tevékenységéről, a tarifa megállapítás szempontjairól, az ügyfélkezelésről, az elmúlt 8 évben történt fontosabb díjszabás módosításokról, valamint a 2017-re felmerült javaslatokról. Az Artisjus hosszas mérlegelés és kutatási eredmények ismeretében nem támogatta az alábbi javaslatok megvalósítását:
- bevétel, forgalom alapú jogdíj-megállapítás
- zenegép utáni jogdíj eltörlése
- vendéglátó gépzene (diszkó, műsor) átalakítása
- a rendszer teljes újragondolása
- bónuszrendszer kialakítása
Ugyanakkor az Artisjus számos változtatási javaslatot támogatott a jövő évi díjszabásra vonatkozóan:
- éves díjtételek bevezetése
- új belépő kedvezmény mértékének emelése
- tarifa kalkulátor
- szállodai közös helyiségek jogdíjának módosítása
- egyszerű, könnyen alkalmazható tarifa
- kommunikáció, oktatás, széleskörű (média) tájékoztatás
- vásárok
- sportesemények
- alacsony befogadóképességű vendéglátó üzleteknél kedvezményes díj megállapítása
- éjszakai bárokra vonatkozó tarifapont megszüntetése
- üdülőkörzet besorolás megszüntetése
A fentiek alapján látható, hogy az Artisjus nem támogatta az MVI és más szakmai szervezetek által is képviselt rendszerszintű változtatást eredményező, forgalom alapú díjszabás bevezetését. Ugyanakkor a támogatott javaslatok között megtalálható az MVI által felvetett tarifa kalkulátor megvalósítása és a szállodai közös helyiségekre vonatkozó jogdíjak módosítása. Előbbi pedig már el is érhető az Artisjus honlapján a vendéglátást érintő információk között.
Habár a forgalom alapú díjszabás bevezetésére irányuló javaslatot nem támogatta az Artisjus, a főigazgató úgy nyilatkozott, hogy azt nem vetették el teljesen. Amennyiben a szakmai szervezetek oldaláról konkrétabb javaslatokat kapnak a forgalom alapú díjszabás kialakítására, akkor elképzelhetőnek tarják, hogy bizonyos szegmensekre, önkéntes adatszolgáltatás útján kipróbáljanak egy kísérleti tarifarendszert. Az MVI üdvözölte az elképzelést, azonban hozzátette, hogy az új tarifarendszer kidolgozásához kéri az Artisjus képviselőinek szakmai támogatását is.
Összességében elmondható, hogy a korábbi időszakban elért sikerekhez képest a jövő évi díjszabás egyelőre mérsékeltebb eredményeket hozhat a vendéglátó és szálláshely-szolgáltató vállalkozások számára, azonban további tárgyalásokkal hosszú távon rendszerszintű átalakítások érhetők el. Az Artisjus a továbblépés kapcsán júniusra ígérte, hogy első körben kidolgozza a támogatott javaslatok konkrét formáját a díjszabásban és az elkészült anyagot eljuttatja majd a szakmai szerveztek részére.