Június 3-án este átadták a legjobb vendéglátóhelyeknek és vendéglátós szakembereknek járó elismeréseket az idei Dining Guide Év Étterme díjátadó gálán.
Az idei évben jelentősen megváltozott az Év Étterme díj odaítélésének feltételrendszere. „Az eddigiekhez képest nem a TOP 10-es lista legmagasabb pontszámmal rendelkező étterme kapja a díjat, hanem az a TOP 10-es listán szereplő étterem, amely az adott évben több szempont figyelembevételével a legkiemelkedőbb teljesítményt mutatja” – mondta Herczeg Zoltán, a Dining Guide felelős kiadója.
Az idei év másik újdonsága, hogy a Dining Guide Étteremkalauz külön fejezetben foglalkozik a fenntartható gondolkodású éttermekkel. „Véleményünk szerint felelősséggel gondolkodó vendéglátóhelyek besorolása nem csak a ma divatos „farm-to-table”, vagy „nulla kilométeres” alapanyag beszerzéssel kapcsolatos fogalmak teljesítésében merül ki, hanem a globális értelemben vett fenntartható, felelős magatartást és étterem működtetést is jelenti” – tette hozzá Herczeg Zoltán.
A Dining Guide 2005 óta adja át díjait, így a legrégebbi Étteremkalauzként is számon tartható Magyarországon. Az elmúlt években a Dining Guide TOP 10 ranglistát két-három Michelin-csillagos külföldi séf segítségével állították fel. A külföldi séfek az éttermi tesztelések utolsó fázisában érkeztek Magyarországra és a TOP 25 étterem tesztelése után hozták meg a döntésüket. Ezt a feladatot idén a Dining Guide már önállóan végezte el, de a munkájukat továbbra is segítette Fausto Arrighi, a Michelin Guide legendás egykori igazgatója, aki tanácsadóként nyolc éve közreműködik az Étteremkalauz munkájában.
A 2024-es Dining Guide Év Étterme Díjátadó Gála díjazottjai:
Dining Guide Év Étterme Díj: SALT Budapest
Különdíjak:
- Dining Guide Restaurant Best Of The Best: Stand Étterem
- Dining Guide – Bibo Az Év Fenntartható Étterme: Natura Hill Zebegény
- Dining Guide – BMW Az Év Innovatív Konyhája: Onyx Műhely
- Dining Guide Az Év Alternatív Vendéglátóhelye: Buborék Csopak
- Dining Guide – Master Good Az Év Séfje: Rosenstein Róbert (Rosenstein Vendéglő)
- Dining Guide – Chef Market Az Év Ifjú Séfje: Pohner Ádám (Iszkor)
- Dining Guide Pastry Shop Best Of The Best: Málna The Pastry Shop
- Dining Guide Az Év Cukrászdája: Málna The Pastry Shop
- Dining Guide Az Év Éttermi Cukrásza: Szűcs Árpád (Kollázs Brasserie&Bar)
- Dining Guide – Mobilsofa Az Év Szerethető Étterme: Goli fire hearted kitchen
- Dining Guide Életműdíj: Nyíri Szása (Arany Kaviár)
- Dining Guide Az Év Koktélbárja: Múzsa
- Dining Guide – Magyar Bormarketing Ügynökség Az Év Sommelier-je: Rácz Imre (Spago)
- Dining Guide Az Év Szállodája: Matild Palace, a Luxury Collection Hotel
TOP éttermek:
- Stand Restaurant
- Platán Gourmet
- Rumour
- SALT Budapest
- Babel
- 42 Restaurant
- Essência
- Costes
- Borkonyha
- Spago
- Sauska 48
- Costes Downtown
- Pajta
_______________________________________________
Forrás: Turizmus.com
Kép: MTI/Balogh Zoltán