Az idén nyílt Aum Étterem kapta az Év Kiállítójának járó díjat a Gourmet Fesztiválon, amely idén is nagy sikerrel zajlott.

Idén sem úsztuk meg szárazon! Szó szerint! A Gourmet fesztivál ideje alatt végig igencsak szeszélyes időjárás uralkodott, ez azonban nem nyomta rá a bélyegét az esemény hangulatára. A téma – ahogyan már korábban is megírtuk– a sör, a sercli és a paprika volt, amit igen nagy kreativitással oldott meg a több, mint 50 kiállító.

Ami a külföldi résztvevőket illeti, dién már nemcsak a közép-európai régióból érkeztek vendégséfek, hanem többek között Moszkvából és Szöulból is. Exkluzív vacsorát adott a jelenleg legizgalmasabb osztrák séfnek tartott, saját két Michelin-csillagos éttermét irányító Konstantin Filippou, akinek tányérjain a stájer és a görög konyha alapanyagai keverednek. Bemutatkozott a moszkvai Twins Garden konyháját vivő orosz ikerpár, akikkel kürtcsiga és kamcsatkai rák is érkezett. A szöuli Michelin-csillagos Lee Jong Kuk pedig autentikus koreai ebédet adott több mint tíz évig érlelt, védjegyszerű osztriga- és szójaszószaival. A gasztroszínpadon bemutatkozott Bledar Kola, a tiranai Mullixhiu étterem Nomában edződöttséfje, és a burgenlandi Gut Purbach konyháját irányító, belsőségrajongó Max Stieglis is.

A fesztivál utolós napján a hagyományoknak megfelelően díjakat is osztottak. A legjobb kiállítónak járó díjat az Aum Étterem vehette át, a legjobb étel a St. Andrea bárányétele lett. A legjobb desszertnek járó elismerést a Gusto13 vehette át, a közönség díjat pedig a Bori Mami kapta.