A Pro Gastronomia-díjat a magyar gasztronómia népszerűsítésére, a vendéglátó szakma kiemelkedő személyiségei és ígéretes fiatal képviselői szakmai tevékenységének elismerésére alapította három éve Dr. Sándor Dénes, a Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar (BGE KVIK) Vendéglátás Tanszékének nyugalmazott egyetemi docense.
A szakmai díjat évente négy főnek ítélik oda, valamint egy ifjúsági díjat is kiosztanak. Idén Dr. Sándor Dénes mellett a BGE KVIK Vendéglátás Tanszék vezetője, Dr. Lugasi Andrea, valamint Kiss Imre, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum nyugalmazott igazgatója, illetve Segal Viktor séf és gasztronómiai tanácsadó választotta ki az elismerésre méltó személyeket. A tavalyi lezárások miatt, a 2020-as díjak ünnepélyes átadására is idén kerül sor.
A díjazottak 2021-ben:
Prof. Dr. Gundel János, a BGE KVIK nyugalmazott tanára, professzor emeritus
Pintér Katalin, a Gerbeaud Gasztronómia Kft. tulajdonos–ügyvezetője
Wolfgang Puck séf
Az idei ifjúsági díjazott Szűcs Dániel, a BGE KVIK korábbi hallgatója, a 2017-es Olivier Roellinger-szakácsverseny Európa-bajnoki regionális aranyérmese lett.
A díjazottak 2020-ban:
Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestülete elnöke, a La Fiesta party Service tulajdonosa
Semsei Rudolf, a Magyar Vendéglátók Ipartestülete alelnöke, a Budapest Party Service és a Vak Varjú Éttermek tulajdonosa
John Hobson, a Manchester Metropolitan University egyetemi docense.
Az ifjúsági díjra a bírálók Lipták Györgyöt, a Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar korábbi hallgatóját találták kitüntetésre méltónak, aki számos hazai és külföldi konyhán dolgozott már.
A díjak átadására december 2-án 14 órától kerül sor a BGE KVIK Alkotmány utcai épületében.