Immár Magyarországon is elérhetőek a cseh sörgyár termékei, amelyek bizton számíthatnak a sörkedvelők érdeklődésére.

A Brno–Prága autópályáról egy kis kitérővel juthatunk el a kácovi sörfőzdébe. A Sázava-parti városkának, vagy inkább falunak valamivel kevesebb mint 850 lakosa van, egy kopottságában is szép, monumentális barokk kastélya, valamint egy kis sörfőzdéje a folyóparton, ahol 1457-től 1957-ig főzték a sört. Az új tulajdonosok 2002-ben élesztették újjá ezt a szép szokást, és azóta a sörfőzde a kicsik között a nagyobbak közé nőtte ki magát, éves termelése 27 ezer hektoliter (2014), így Hubertus nevű sörük Közép-Csehország mintegy kilencven sörözőjében fellelhető, sőt már Magyarországon is ihatjuk. 2012-ben Csehországban a kácovi Hubertust választották meg az év sörfőzdéjének.

Elsősorban tradicionális cseh lágereket főznek, 10°-os, 11°-os és 12°-os világosat és 13°-as barnát, de kifogástalan minőségben és csehországi viszonylatban is baráti árfekvésben. Kísérletező kedvük eddig egy american pale ale formájában jelentkezett. A sörfőzdéhez söröző-étterem és egy hétszobás panzió is tartozik.