Ez egy igazi élő showműsor, ahol a séfek a főszereplők – mutat rá Florent Suplisson, a GL Events Exhibitions gasztronómiai események igazgatója az újságíróknak szervezett kedd reggeli backstage-túrán a Bocuse d’Or Europe verseny kezdetekor.

 

A 10 boxban már főznek a keddi csapatok, akiket az 1800 férőhelyes lelátóról saját szurkolóik hangos biztatása kísér. A zaj már megszokott, sőt, a legtöbben kimondottan lármás körülmények között készültek a nemzetközi megmérettetésre.

„Az a cél, hogy az itt versenyző 20 ország – akik közül 11-en jutnak tovább a jövő januári lyoni döntőbe – megmutassa saját nemzeti sajátosságait ízekben, tálalásban. Az 5 óra 35 perces verseny alatt először a haltányérok készülnek el, utána következik a hús, ami azért is kihívás, mert nem csak éttermi körülmények között, tányéron, hanem látványos tálon is be kell mutatniuk a versenyzőknek” – teszi hozzá Florent Suplisson. A szakember szerint egyébként a Bocuse d’Or olyan, mint a Forma-1: ugyan a séfek „versenyfőznek”, ám a megmérettetés a trendek, technológiák laboratóriuma, amelynek eredményeiből később a konyhákon is sokat lehet profitálni.

bocuse_backstage2A konyhák mögötti kiszolgálóterület a verseny alatt viszonylag csendes, ám számos tevékenységet végeznek itt. Hatalmas állványok várják a fotózásra érkező tányérokat, közben mosogatják a tányérokat, itt vasalják és szükség esetén javítják is a séfek kabátjait. És szintén ebben a részben kapott helyet a médiaközpont, ahonnan élőben közvetítik a verseny történéseit. A stúdióban összesen 15 kamera képéből áll össze a http://www.bocusedor.com/web-tv-1 címen nézhető élő közvetítés, amely világszerte 20 ezer nézőt vonz.

Ám nem csak online érdeklődnek a Bocuse d’Or európai döntője iránt, a helyszínen is megjelentek a vetélytárs séfek – így például a japán, az uruguayi és a brazil versenyző – hogy betekintést nyerjenek jövendőbeli riválisaik munkájába. Giovanna Grossi, a latin-amerikai selejtező brazil győztese először vesz részt a viadalon – mint ahogy országa, Mexikóval együtt is most debütált a Bocuse d’Or-on. Mint mondja, három hónapig készült a megmérettetésre, amelynek témája a bélszín és a tilápia volt, most kíváncsian várja a lyoni feladatokat. Az azonban biztos, hogy nem ő lesz az egyedüli hölgy a mezőnyben, hiszen uruguayi kolleganője, Jessika Toni is biztosan utazik Lyonba.