Pohner ádám és a magyar csapat már gőzerővel készül a Bocuse d’Or lyoni döntőjére, amelyet a szokott módon, a SIRHA keretein belül rendeznek meg 2019. január 29-30. között.

A magyar csapat a következőképpen tevődik össze: Hamvas Zoltán, elnök, Pohner Ádám, versenyző, Csillag Richárd, commis, és a coach szerepében új szereplőként Segal Viktor is erősíti a felkészülést.

Alapanyag és egyéb nehezítések

A Bocuse d’Or egyik legnagyobb kihívása az állandóan változó versenyszabályzat, valamint az alapanyagok bizonytalansága. Jelen pillanatban az egyik fő alapanyag, nevezetesen a hústál kötelező eleme már hivatalos, ez pedig nem más, mint a csontos borjúkaraj. A hústálat úgy kell elkészíteni, hogy utána 14 adagban lehessen tálalni. Az is tudható, hogy az ételhez minimum egy másik borjú részt is fel kell majd használni. Lehetőségek a szabályzat szerint: láb, vese, mirigy, máj vagy pacal. Újdonság, hogy a hústálon csak kisméretű nem ehető dekoráció vagy eszköz lehet, a kitálalt tányéron azonban már nem lehet egyetlen ilyen elem sem.

Nemzetközi segítők

A másik téma, azaz a tányérra tervezett étel kötelező alapanyagait október 31-én hirdeti majd ki a versenybizottság. A Magyar Bocuse d’Or Akadémia munkáját két nemzetközi kiválóság, Ørjan Johannessen és Odd Ivar Solvold is segíti. Johannessen 2009-ben commis-ként vett részt először a versenyen, amit meg is nyertek Geir Skeie-vel, majd 2012-ben megnyerte a brüsszeli európai döntőt, végül 2015-ben a Bocuse d’Or világdöntőjét Lyonban. Odd Ivar Solvold 1997-ben versenyzőként a bronz szobrot vihette haza Lyonból, később pedig ő volt a 2009-es és a 2015-ös lyoni világdöntő győztes norvég csapatának a coach-a.