Bor és tudomány összefogása Villányban

Szerző: | 2016.07.04 | Céghírek, Hírek

Évtizedek óta bizonyított tény a vörösbor, különösen a villányi vörösbor gyógyhatása. Eddig azonban gyerekek és az alkohollal szemben ilyen-olyan okokból intoleráns emberek nem élvezhették ezt. A Bock Borászat új fejlesztése révén azonban hamarosan már ők is részesülhetnek az áldásos hatásokból.

„Nagyon szeretem a villányi vörösbort, és mindenkinek azt tanácsolom, hogy fogyasszon belőle naponta legalább egy pohárral, de felismertem, hogy sokan erre képtelenek. Ezért kezdtünk abba a fejlesztésbe, amelynek első kapavágásait ma tesszük meg, július 4-én, a Függetlenség napján!” – magyarázza Bock József villányi borász, miért kezdett pincéje mellett milliárdos szőlőmag-feldolgozó kísérleti üzem építésébe, hogy –a borfogyasztástól függetlenül – mindenki számára elérhető legyen a villányi egészségvédelem.

bock szolomag2A villányi kékszőlő magjában ugyanis a helyi borhoz hasonlóan megtalálhatók ugyanazok az antioxidánsok, polifenolok, amelyek igazoltan tumorellenes és egyéb, szó szerint szív- és érrendszer-erősítő hatással rendelkeznek. Ezt már nem csak a villányi borászlegenda mondja, hanem a Pécsi Tudományegyetem biokémikus egyetemi docense, Dr. Márk László is, aki több, mint egy évtizede dolgozik együtt a Bock Pincével, és kutatja a vörösbor-alapanyag áldásos hatásait.

A szakember felügyeletével már eddig is készítettek szőlőmagolajat és –őrleményt, ám a Bock Borászat most a külső feldolgozóktól is „függetlenedik”, és saját beruházás keretében, a világon egyedülálló módon nemcsak őrleményt, hanem a fejlesztés eredményeként úgynevezett retard tabletta formájában szedhető, az immunrendszert is erősítő, lassan felszívódó szőlőmag-készítményt is elő fog állítani. A tudósok és a Bock Borászat összefogásából megvalósuló új termék a Bock Borászat borainak mértékletes fogyasztásához hasonlóan hozzájárul az egészséges életmódhoz. Ezzel kapcsolatban Bock József csak azt sajnálja, hogy olyan tablettát és szőlőmagterméket még ők sem találtak fel, ami a boraikhoz hasonlóan finom lenne, így étkezések mellé továbbra sem hagyja ki az egy-két pohár bort.