Bordói November: ezek a legjobbak

Szerző: | 2017.11.15 | Hírek, Italsor

Hatvan hazai kiállító közel 200 bora fogadja november 18-án a bordeaux-i szőlőfajták borainak szerelmeseit a Winelovers Bordói November Nagykóstolóján, ahol a sétáló kóstolón kívül a Borkollégium pop-up school előadásai, és a Csúcsborok Termében további 30 különleges magyar tétel várja az érdeklődőket, de két exkluzív borsorra is be lehet fizetni.

Hazánkban a vörösborok kedveltsége töretlen. Magyarországon összesen 6000 hektáron találunk cabernet sauvignon, cabernet franc és merlot ültetvényeket – ez a teljes kékszőlővel beültetett terület több mint egyharmada, ami jól mutatja ezen fajták jelentőségét és népszerűségét.  A Winelovers nagykóstolók immár hagyományos helyszínén, a budapesti Corinthia Hotelben november harmadik szombatján 11 hazai és egy határon túli borvidék 60 borászatának mintegy 200 fajtaborát és házasítását, frissebb és korábbi évjáratokból érkezett tételeket egyaránt kóstolhatnak a vendégek. A tavalyi teltházas rendezvény után idén is 1000 főnél több látogatóra számítanak a szervezők.

A nyolcórás rendezvény időtartama alatt a sétáló kóstolón kívül több program kínál izgalmas és tanulságos időtöltést. A Borkollégium négy ingyenes pop-up school előadásán borászok és borszakértők adnak borkóstolóval egybekötött betekintést egy-egy témába: így a TOP100 magyar bor kóstolóján a legjobbak között szereplő vörösborok, a fineszes Kamocsay merlot, a szűretlenül palackozott Malatinszky cabernet franc és a Villányi Franc kap ezúttal kiemelt szerepet.

A Bordói November Nagykóstoló vendégei a kiállítótérben kínált borokon kívül a Csúcsbor Teremben – külön térítés ellenében – nyugodt körülmények között ismerkedhetnek meg a hazai kínálat csúcsán lévő tételekkel, valamint két exkluzív bordeaux-i borsort is lehetőségük lesz megkóstolni.

A Winelovers Bortesztek a Winelovers nagykóstolók tematikájával összhangban keresik az ország legkiválóbb borait. A hatfős zsűri idén 90 tétel közül, vakkóstolással választotta ki az év legjobb bordói házasításait, illetve a bordeaux-i fajtákból készült fajtaborait. A Borkollégiumban zajló bírálaton a tételeket független szakértői csapat értékelte, 100 pontos, pozitív bírálati lap alapján, amely szerint ezek lettek a legjobbak:

 

Top 10 bordeaux-i fajtabor

  1. Bock, Magnifico 2007 (merlot)

2-3.        Juhász Testvérek, Cabernet Franc 2011 (cabernet franc)

2-3.        Thummerer, Tekenőháti Merlot 2009 (merlot)

4-5.        Takler, Cabernet Sauvigon 2012 ((cabernet sauvignon)

4-5.        Takler, Primarius 2012 (merlot)

  1. Heumann Villányi Franc 2013 (cabernet franc)

7-9.        Havas & Tímár, Franom 2015 (cabernet franc)

7-9.        Vojtek, Cabernet Franc 2011 (cabernet franc)

7-9.        Gere Tamás és Zsolt, Villányi Franc 2012 (cabernet franc)

  1. Maul Zsolt, Lator 2015 (cabernet franc)

 

Top 10 bordói házasítás 2017

  1. Pannonhalmi Infusio 2015
  2. Pannonhalmi Hemina 2016

3-4.        Wunderlich Cassiopeia 2011

3-4.        Thummerer, Vili Papa Egri Cuvée Superior 2011

5-6.        Prantner, Sauli 2015

5-6.        Bock, Villányi Bock Cuvée 2013

  1. Maul Zsolt, Dávid 2015
  2. Heumann Lagona 2013
  3. Ősi Gábor, Villányi Cuvée 2012
  4. Günzer Zoltán, Ördögárok 2012