A több mint 2000 éves szőlőtermesztési hagyományokkal rendelkező Balaton-felvidéki Borvidék borainak presztízsére, értékteremtő erejére szeretné felhívni a figyelmet Sümeg városa. Az általuk megálmodott borverseny kilóg a sorból, céljaik között szerepel többek között az is, hogy a legmagasabb pontszámot elért borokat, borászokat a továbbiakban is támogassák.
Az idén IV. alkalommal megrendezésre kerülő Sümegi Gesztenyevirág Fesztivál keretében hagyományteremtő szándékkal először rendezik meg a Balaton-felvidéki Borvidék borversenyét május 4-én, amelynek szervezői a megmérettetésen túlmenően is szeretnének foglalkozni a győztesekkel és a győztes borokkal.
A borok bírálata a Nagy Nemzetközi Borversenyek Szövetsége (Les Grands Concours Internationaux De Vins Et Spiriteux) által ajánlott és UIOE, valamint az OIV által kialakított 100 pontos bírálati lap alapján, az egységes sztenderdek mentén, vakkóstolás útján történik. A szakmai zsűri tagjai között helyet kapnak borász kollégák, sommelierek, valamint gasztronómiai szakértők, neves borzsurnaliszták is.
A díjak:
A Balaton-felvidéki Borvidék legjobb ifjú borásza 2018 díjat kapja az a 36. életévét be nem töltött borász, aki a legtöbb pontot elért borral rendelkezik. Hasonlóképpen oklevéllel és éremmel és a Balaton-felvidéki Borvidék legjobb női borásza 2018 címmel gazdagodik az a hölgy, akinek borát a legtöbb pontra értékeli a szakmai zsűri.
A legtöbb pontot elért száraz bor nyeri majd a Balaton-felvidéki Borvidék Bora rangos címet, a cím viselésével együtt pedig egy vándordíjat is kap a kitüntetett borász. Ezt a díjat Ramassetter-vándordíjnak, Ramassetter Vince, neves, 19. századbeli sümegi bornagykereskedő után nevezték el és a tervek szerint a díjra minden évben felvésik a díjat elnyert borász nevét is.
A legmagasabb pontokat elért borokból választja ki a szakmai zsűri azokat a szerencséseket, amelyekkel szeretné tovább népszerűsíteni a Balaton-felvidéki Borvidék jóhírét. Ezeket a legeredményesebb borokat a verseny másnapján a nagyközönség is megkóstolhatja a Palota Pince borkereskedésben.
További információk: https://www.facebook.com/balatonfelvideki/