Elhunyt Benke “Laci bácsi”. A közismert mesterszakács hetven éves volt.

Benke László 1962-től a budapesti Vendéglátóipari Technikumban tanult szakácsnak, itt érettségizett. 1966-ban a Szabadság Szállóban hidegkonyhafőnök, ezután a Tihanyi Motel, majd a Gundel Étterem séfhelyetteseként dolgozott. 1971–1972 között a Silvanus Szálló főszakácsa volt. 1972–1974 között Párizsban a Magyar Ház konyhafőnöke volt. Hazatérése után, 1974–1992 között a Gundel Károly Vendéglátóipari Szakmunkásképző és Szakközépiskola tanára volt. 1979-ben mesterszakács, 1980-ban mestercukrász lett. 1981-ben Hollandiában dolgozott. 1988-ban a frankfurti szakácsolimpián a regionális csapat vezetőjeként megnyerte a nemzetek nagydíját. 1998–1999 között a TV2 séfjeként több mint 400 adásban szerepelt. 2000-ben szakácskönyvet adott ki, ezenkívül több szakácskönyvben közreműködött szerzőként.

Nyugodjék Békében!