Idén először rendezik meg a Somlói borvidék egynapos minifesztiválját, a Somló-hegy nyugati oldalán elhelyezkedő Séd dűlőről elnevezett Somló Séd-DŰLŐngélőt július 18-án.

A helyi borosgazdák saját szőlőiben és pincéikben megrendezett fesztiválon a kispincészetek kézműves boraival, irodalmi programokkal, kiállításokkal, komoly- és könnyűzenei koncertekkel, vásári komédiásokkal, dézsafürdővel és ingyenes zsíroskenyérrel várják a vendégeket.

„A rendezvényt megelőzően a Somló-hegy Séd-dűlőjének pincészeteitől  származó mintákat a Somlói hegybíróval és a helyi borokat jól ismerő borászok részvételével minősítettük és szelektáltunk. Az eredményen magunk is elcsodálkoztunk, hiszen a helyi gazdák borai közül számos tétel megállná a helyét a forgalomban kapható palackozott borok között is. A fesztivál egyik fő célkitűzése, hogy egy napon keresztül azok a kézműves borok is hozzáférhetővé váljanak, amelyeket nem kereskedelmi céllal termelnek a helyi családi pincészetek” – mondta el Balogh Zsuzsa, a fesztivál igazgatója.

Az egynapos  vigadalom alatt a zenei szórakozásról vándormuzsikusok, akusztikus hangszeren játszó zenészek gondoskodnak, a bordalokat hegedűn-brácsán és harmonikán kísérik, majd Szabó Enikő és Zenekara, Waszlavik Gazember László illetve a Balkan Fanatik adnak pincekoncertet. A fesztiválon több fotó- és festménykiállítás, kézműves kitelepülés és vásár, bográcsozás, csillagvizsgáló távcső, léptető huszárok gazdagítják a programokat. A rendezvényen továbbá felelevenítik a hordótánc és a szalmatiprás hagyományait és a dézsákból kialakított DÉZSAvű fürdőkben ki-ki megmártózhat egy hűsölésre.

A Somló Séd-DŰLŐngélő egyik kuriózuma, hogy a korlátozottan rendelkezésre álló infrastruktúra miatt igazi nomád fesztiválélményre számíthatnak a fesztiválozók, és ennek megfelelően az egyes pincészeteket szálláshelyként is ki lehet próbálni. Aki pinceszállást foglal, készüljön fel, hogy ódon pincefalak között tölti az éjszakát, ahol csak egy ágyat kap, de egy különleges élménnyel biztosan gazdagabb lesz. A pinceszállásokon kívül a környékbeli panziókban és fesztivál területén kijelölt sátorhelyeken van szállás lehetőség.

Bár a fesztivál  területe közel húsz pincészetre és szőlőre kiterjed, a terület gyalogosan is könnyen bejárható. Mindemellett a fesztivál területén igénybe vehető a hop on hop off rendszerben működő lovas kocsi transzport, továbbá telefonon rendelhető Somló Taxik is közlekednek majd a pincészetek között. Mivel a területen nincs közvilágítás, a szervezők javasolják, hogy a fesztiválozók hozzanak zseblámpát az éjszakai közlekedéshez.

A Somló Séd-DŰLŐngélő borfesztiválra a belépés ingyenes, de egyes programokon csak karszalaggal  lehet részt venni, amelyeket érdemes a www.somlio.hu oldalon lefoglalni.