Csapolt és magyar sörre vágynak a hazai fogyasztók

Szerző: | 2018.01.16 | Hírek, Italsor

A hazai sörfogyasztási szokásokat vizsgálta a Beerporn.hu sörmagazin több mint háromezer válaszadó körében készített internetes felmérése, amely a fogyasztás gyakorisága és helye mellett a kisüzemi sörök ismertségét és a legnépszerűbb sörtípusokat is feltérképezte.

A Beerporn.hu 2017 őszén először vágott neki, hogy online felmérés keretében megvizsgálja a magyar internetezők sörfogyasztási szokásait, az itallal kapcsolatos ismereteit és a sörhöz való viszonyát.

 

Magyar és csapolt

A kutatásból kiderült: a fogyasztók legnagyobb része (39%-a) hetente egyszer fogyaszt sört, 32 százalékuk hetente többször, százból nyolcan pedig naponta. A válaszadók kétharmada, hogyha teheti, csapolt sört iszik, csupán 29 százalék választja legszívesebben az üveges, és 4 százalék a dobozos verziót

A felmérés résztvevői az esetek legnagyobb részében (96%) magyar söröket választanak,ha pedig külföldi italra költenek, az leginkább (77%) Csehországból érkezik. Ezek népszerűségét csak a német és a belga (62, illetve 60%) sörök tudták megközelíteni, majd kis leszakadással a Nagy-Britanniában készülő (35%), a holland (24%) és az amerikai (19%) sörök jönnek, és olyanok is voltak, akik az osztrák, dán és írországi italokat jelölték meg.

Roppant népszerűek a kisüzemi sörök

Mivel a kutatást szervező Beerporn.hu egy tematikus, sörökkel foglalkozó magazin, nem meglepő, hogy a felmérés kitöltőinek háromnegyede nyilatkozott úgy, hogy fogyaszt kisüzemi söröket. Megfigyelhető továbbá, hogy azok, akik rendszeresen választják a kisüzemi söröket, gyakrabban fogyasztanak sört. A kisüzemi sörök leginkább ízükkel és a változatos kínálattal hódítanak, a válaszadók 5 százaléka szerint ezek divatosabb termékek, 1 százalék pedig furcsa mód úgy véli, ezek olcsóbbak a nagy gyárak söreinél.

Mennyit költünk rá

Figyelembe véve, hogy a válaszadók az ilyen kérdőívekben a valóságosnál picit feljebb határozzák meg az összeget, amelyet az adott termékre valójában költenek, nem meglepő, hogy a kitöltők majdnem harmada jelölte meg a 800 Ft fölötti árkategóriát. 26 százalék 600 és 799 Ft között, 19 százalék 400 és 599 Ft között, 23 százalék 200 és 399 Ft között választ sört magának. A 100 és 199 Ft közötti kategóriát a kitöltők elenyésző hányada választotta, és egyetlen válaszadó sem jelölte a 100 Ft alatti ársávot.

A felmérés résztvevőinek 80 százaléka sörválasztáskor a legfontosabb szempontként a sörfajtát jelölte meg. Csak ezután következett az ár (44%), a felhasznált alapanyagok (41%), a származási ország (32%) és a címke, vagyis a termék arculati megjelenése.

A Beerporn.hu vizsgálta azt is, hogy milyen összefüggésben áll a kitöltők sörismerete és a sörvásárlás helye. Beszédes adat, hogy míg az egyszerű fogyasztók 31 százaléka vásárol szaküzletben, addig a magukat „sörismerő” kategóriába sorolók 63 százaléka jár ezekbe a boltokba. Az egyszerű fogyasztók 42 százaléka szupermarketben vásárol, és ez az arány a sörökkel kapcsolatos ismeretek növekedésével csökken: a sörismerőknél csupán 15 százalék.

 

Továbbra is töretlen az IPA népszerűsége

A kutatás a sörtípusokra is kiterjedt. A felmérésben felülreprezentált kisüzemi sörök állhatnak amögött, hogy a válaszadók 69 százaléka az általa leginkább kedvelt sörtípusnak a felső erjesztésű (ale) söröket jelölte meg és csak 56 százalék helyezte az első helyre az alsó erjesztésű (láger) típust.

A kutatás készítői a válaszadók között igen népszerű felső erjesztésű söröket igyekeztek tovább bontani. A várakozásoknak megfelelően az ale sörök közül messze a legnépszerűbbek az india pale ale (IPA) sörök – 80 százalék jelölte meg, mint általa kedvelt típust – de népszerűek a stoutok és a porterek (kb. 40%) is. A trappista főzeteket a válaszadók negyede kedveli, ezek mögött a bitter ale, a saison és a barley wine következik.

Az adatok értékelése során kirajzolódott az is, hogy mely sörtípusok kedvelői hajlandóak a legtöbbet áldozni kedvenc italukra. Az eredmények tökéletesen visszaadják egyes típusok piaci árának jellegzetességeit. A felsőerjesztésű sörök kedvelőinek csupán 15 százaléka válogat a 200-399 Ft-os ársávban, akik viszont az alsóerjesztésű söröket részesítik előnyben, azoknak csaknem a harmada vásárol ennyiért. Az ale-ek kedvelői közül 37 százalék vesz rendszeresen egy üveg sört 800 Ft fölötti összegért, a lágerek fogyasztóinak viszont csak a 19 százaléka vásárol alkalmanként ennyiért.

A legnépszerűbb felsőerjesztésű sör, az IPA elsődleges fogyasztóinak több mint 40 százaléka vásárol a 800 Ft feletti kategóriában, a porter és a stout esetében ez az arány kb. 45 százalék.

A kérdőívet 3315-en töltötték ki az interneten, 2017 novemberében. A felmérés nem reprezentatív. A kitöltők 41 százaléka középfokú, 37 százaléka befejezett felsőfokú (egyetemi vagy főiskolai) végzettséggel rendelkezik. Legnagyobb számban a 30-39 éves korosztály képviseltette magát (33%), a kitöltők csaknem másik harmadát a 18-29 évesek, kb. 20 százalékát pedig a 40-49 évesek tették ki, a többiek 50 év felettiek voltak.

A Beerporn.hu a szakma segítése és a trendek változásának feltérképezése érdekében a kutatást a jövőben időről időre megismétli majd. A felmérés eredményeiről ingyenes kiadvány jelenik meg, amely elérhető lesz többek között a Beerselection sörszaküzletben, a Legfelsőbb Beeróság kisüzemi sörbárban, illetve a 2018-as év során több tematikus rendezvényen. A részletes összefüggéseket tartalmazó dolgozat szintén hozzáférhető a Beerporn.hu szerkesztőségén keresztül.