Csernus Imre abban a nem mindennapi helyzetben van, hogy az elmúlt 10 hónapot vendéglátósként és pszichiáterként is meg tudja ítélni. Ezért nem csak arról beszélgettünk vele, ő hogyan élte meg ezt az időszakot a vendéglátóhelyein, hanem azt is igyekeztünk megtudni tőle, hogy lehet az elmúlt közel egy évet lelkileg feldolgoznia a szakma képviselőinek, és mire érdemes figyelni a nyitás pillanatában.
Mi történt a vendéglátóhelyeiden az elmúlt 10 hónapban?
Minden helyemen máshogy telt ez az időszak. A legszerencsésebb az az Almagyar Érseki Szőlőbirtok volt, amit egyértelműen újra nyitjuk, amint lehet, mert az egy szezonális hely, így azt nem érintette a karantén időszak, de ettől függetlenül, jó pár embert el kellett küldenem nekem is a Depressóból és Csendülőből.
Mennyivel kellett csökkentened a csapatod létszámát?
Mivel a vírushelyzet előtt az egri Depressóban nagyon nagy volt a forgalom, az a hely látványosan visszaesett, ezért onnan sok embert el kellett küldeni. Gondolkodtunk egy ideig a take away-ben, de nem láttuk értelmét, hiszen Eger nagyrészt a turizmusra épül, és azt láttuk, hogy azok a vendéglátóhelyek, akik bevezették, még így sem tudtak sokan 0-ra sem kijönni.
Újra tudsz indulni a megmaradt csapattal?
A mag mind a két helyen megmaradt. Azokra a kollégákra ugyanis igyekeztünk odafigyeltünk, akik megfelelő kisugárzással, energiával és hozzáállással bírnak, ezért ők megmaradtak. Így van, akikre tudunk építeni.
Igényeltetek támogatást?
Persze, mert pl. a Csendülőben 3 embert kellett folyamatosan zsebből fizetnünk, és a Depressóra is kértük a támogatást, és bár mi még nem kaptuk meg, de azt tudom, hogy Egerben pár helyre már megérkezett a novemberi összeg, így ezen a téren is bizakodók tudunk lenni.
Személy szerint hogy élted meg te ezt az időszakot?
Kezdetben türelmes voltam, mert ez volt a köznek az álláspontja, de amikor elkezdtem látni, hogy az ellentmondások fokozódnak, mert különböző üzletek és közüzemi étkezdék nyitva vannak, ahova rengeteg ember tudott menni, és ide sorolom a plázákat és ABC-ket is, akkor már elkezdtem egy kicsit értetlenkedni én is, mert a mai napig nem értem ennek az összefüggését. Néhány nappal ezelőtt Budapesten pont egy üzemi étkezdének a kávézójában voltam, és nagyon sokan voltak. Ezt azért nagyon nehéz felfogni olyan vendéglátósnak, aki viszont nem tud nyitni már hónapok óta, és ezzel nem vagyok egyedül.
Jelenleg akkor minden helyed zárva van?
Pár héttel ezelőtt kinyitottuk a Depressót péntektől vasárnapig, csak elvitelre, ugyanis most már azt láttuk, hogy az emberek ki vannak éhezve annyira ezekre a termékekre, hogy most már időszerű és indokolt volt a nyitás.
Mint pszichiáter szakembert kérdezlek. A közvetlen kollégáidon mit éreztél az elmúlt időszakban? Hogy élték meg?
Akik megmaradtak teljesen optimistán és pozitívan várják szinte az első perctől az újranyitást. De volt néhány olyan kollégám, akik nem rendelkeztek kellő türelemmel és nyitottsággal a világ dolgai felé, ők sokkal nehezebben élték meg ezt az időszakot.
Milyen tüneteket vagy viselkedési módot tapasztaltál ezeknél a munkatársaidnál?
Depressziósok, rossz kedélyűek voltak, de nem akartak beszélni róla, nem akarták megoldani ezt a lelki problémájukat. De engem például még ők sem kerestek meg, nemhogy szakember társak, pedig az indulati töltet most minden téren tudni kell kezelni, nem csak a beszélgetésekben. Mert bár Egerben a vendéglátósok el vannak keseredve, és lehet hallani, hogy egy-két hely nem fog kinyitni, de nyilván, ha eljön a nyitás pillanata, ők is másképp fognak gondolkodni. Egy-két idegen keresett meg csupán, de azt tapasztaltam, hogy ebben az időszakban mindenki inkább azzal foglalkozott, amivel tudott, igyekeztek körülöttem az emberek feltalálni magukat akár más szakmákban, akár a szűk környezetükben.
Bár már egy ideje nem praktizálsz, de hogy gondolod, mentálisan az elmúlt időszakot mikorra és hogyan fogják a vendéglátós szektorban dolgozók feldolgozni?
Minden annak függvénye, valaki tudatos-e, mert akkor nyugodt szívvel tud újra indulni. Az öntudatlanok pedig feszültek lesznek és görcsösek, és kiszúrnak a saját üzletükkel, mert görcsösen nagyon durrantani nem lehet, hiszen a vendégek azt meg fogják érzeni. A nyitás pillanatában nagyon meg fog látszódni, ki az alapvetően is tudatos és tervező ember, és ki az, aki nem. És abszolút azok lesznek most előnyben, akik tudatosak voltak eddig is az egész életükben, mert azok fognak tudni előre haladni. Ők ugyanis felkészülnek a bajra is, és tudnak kalkulálni vele, amikor megérkezik. Akik nem gondolkodtak előre, ők nincsenek könnyű helyzetben. A legfontosabb dolog mindig megőrizni az optimizmust, és felfogni, ha meg kell szorítani a nadrágszíjat, akkor meg kell szorítani. Mert ha országosan, sőt, világviszonylatban ez az elvárás, még ha vannak benne ellentmondások is, akkor nem lehet mást tenni, mint alkalmazkodni a kialakult helyzethez. És ha folyamatosan ezen problémázok, csak magamnak okozok frusztrált helyzetet, de jobb semmiképp nem lesz. A magyar ember pedig sajnos eléggé pesszimista típus, és széthúzóan szemléli a dolgokat. Amit én például hiányoltam is a vendéglátós szakmából, a minél hamarabb bekövetkező összefogásból származó kommunikációt. Az érdekképviseleteknek fel kellett volna állniuk bennünket képviselni, a vendéglátósoknak petíciót kellett volna benyújtani november-december magasságában az üzletek létszámának a korlátozására. Mert az az időszak tényleg az egyik legértelmezhetetlenebb pár hónap volt, amikor egy üzletben akár 80-an is lehetettek, az éttermek pedig zárva voltak.
Szerinted mi a legideálisabb lépés szakmailag és mentálisan a nyitás pillanatában?
Koncentrálni az mostra. Mert ha valaki eszementül be akarja pótolni azt, amit nem lehet, a vendégek el fognak kopni. Viszont, ha mindenki a piaci igényeknek megfelelően reagál, akkor nem lesz gond, vissza fog állni a világ rendje. Valamint, a vendégszeretetet töretlenül meg kell őrizni a nyitás pillanatában is, mert most nagyobb szükség lesz rá, mint eddig bármikor. Sokkal több fog múlni a vendéglátón, mint eddig bármikor. Most kevésbé fog számítani a szépen berendezett étterem, sokkal hangsúlyosabb lesz az, hogy a vendég jól érezze magát, és visszatérjen.
Szerinted ez a nyitás pillanatában meg fog tudni történni?
Nem, szerintem nem. Annyira el vannak lelkileg fáradva a vendéglátósok, nem biztos, hogy az első időszakban annyira pozitívan fogják tudni kezelni az adott pillanatot, ahogy kellene. Nekem például az egyik helyemen remek üzletvezetőm van már hatodik éve. Ott biztos vagyok, hogy a személyem nem lesz olyan fontos a mindennapokban. A Csendülőben pedig nagyon jó a csapat, ott azért nem érzem, hogy ott kellene lennem a nyitás pillanatában. De ez nem azt jelenti, hogy nem fogok menni, sőt, mert nagyon fontosnak tartom a vendégek érzelmi jóléte miatt, hogy a tulajdonost is többet lássák.
Említetted, hogy az étterem szépsége nyitáskor nem sokat fog nyomni a latban, hanem a vendégszereteten lesz a hangsúly. Valamelyik vendéglátó szegmens tud nyertese lenni majd az újra indulásnak?
Én azt gondolom, minden tapasztalás függvénye lesz. Mert kétségtelen, az emberek most jobban meg fogják nézni, mire mennyit költenek, és ha nem kapják meg azt a minőséget, amit elvárnak, hamarabb elpártolnak az adott helytől, mint eddig bármikor. Magam és a helyeim részéről például én azt gondolom, hogy nekünk nem kell semmiben megalkudnunk majd, mert amit a helyeinken csinálunk, az eddigi visszajelzések és az általam látottak alapján, az a csúcs. Ezért mi ezt fogjuk tovább vinni. Ez a fajta felismerés és önmagával való szembenézés vár most mindenkire a szakmában.
Képforrás: Facebook
