Éjjel-nappal nyüzsgő belvárossal, két évezred történelméről mesélő épületekkel és remek délvidéki ételekkel csábít a mediterrán hangulatú Pécs, ahol bűbájos terek és girbegurba utcák invitálnak korokon átívelő sétákra.
Városi séták
A helyiek szerint a csobogókra felfűzött túra során örök barátságot köthetünk a várossal. A kiindulóállomás a Pécs szívét jelentő Széchenyi tér: itt található az eozinborítású Zsolnay-kút, az oroszlánfejű vízköpőkkel. Ha magukba szívtuk a tér hangulatát, felfelé induljunk, a városháza és a zöld kupolájú dzsámi felé.
![](https://vendeglatasmagazin.hu/wp-content/uploads/2020/10/Pecs_foter.jpg)
A pécsi séta akár a csobogókra is felfűzhető
Fotó: ZsÖK Nkft.
Az itteni vízfolyástól néhány utcányira már a Szent István téri szökőkút játéka hívogat, szomszédságában a méltóságteljes, négytornyú Szent Péter és Pál-székesegyházzal. A város jelképének számító katedrális kilátótornyába a felújítás ideje alatt is felkapaszkodhatunk.
A kör alakú Barbakán bástyájától induló északi várfalsétány csendes andalgásra hív, innen a Káptalan utcán át térhetünk vissza a belvárosba, hacsak – engedve a csábításnak – be nem térünk az itt sorakozó múzeumok valamelyikébe.
![](https://vendeglatasmagazin.hu/wp-content/uploads/2020/10/Zsolnay_kut_SzechenyiTer2.jpg)
Zsolnay-kút
Fotó: ZsÖK Nkft.
A Pécsi Nemzeti Színház előtti szökőkutak már a Búza térig futó, éttermekkel, pubokkal és üzletekkel csábító Király utca kezdetét jelzik. A mindig pezsgő sétálóutcában érdemes megpihenni, hiszen a közeli Zsolnay Negyedben akár egy teljes napot eltölthet a család.
3 csodás hely a Zsolnay Negyedben
1. A Zsolnayak aranykorát bemutató Gyugyi-gyűjtemény.
2. Látványmanufaktúra, ahol megtekinthető az eozinfestés folyamata.
3. Csillagközi utazásokra hívó Planetárium.
![](https://vendeglatasmagazin.hu/wp-content/uploads/2020/10/Zsolnay_Negyed_custom_699x585.jpg)
Fotó: ZsÖK Nkft.
Kirándulás a Tettyére
A Mecsek oldalában megbújó Tettye szintén megér egy kirándulást, az itteni romantikus romokat és a hatalmas játszóteret a család minden tagja imádni fogja. Kapaszkodjunk fel a bűbájos Havi-hegyi kápolnához is! Ne feledkezzünk el a Pécsi Állatkertről sem, a vadállatok nyilvános etetése nem csak a gyerekek számára izgalmas élmény.
Érdemes pécsi látogatásunkat a kulturális örökség napjaira (szeptember 19–20.) időzíteni, amelyre különleges programokkal készül a város.
Titkok a föld alatt
1. Az 1600 éves, ókeresztény sírkamrákat (Cella Septichora Látogatóközpont) és a Littke Pezsgőház ötszintes pincerendszerét közös program során is felfedezhetjük.
2. A Zsolnay-mauzóleum díszes síremlékét 42 fekvő oroszlán őrzi.
3. A Tettyei Mésztufa Barlangban félelmetes sárkány lakozik.
![](https://vendeglatasmagazin.hu/wp-content/uploads/2020/10/Pecs_okereszeny_Mauzoleum-1.jpg)
Fotó: Ókeresztény sírkamra / ZsÖK Nkf.
A cikk eredetileg a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány Csodás Magyarország című kiadványában jelent meg. A kiadvány főtámogatója:
![]() |