Díjazták a krízishelyzetben is felelős vendéglátóhelyeket!

Szerző: | márc 24, 2021 | Hírek | 0 hozzászólás

Március 18., csütörtök este tartotta a Felelős Gasztrohős Alapítvány a Gasztrohős és NetPincér Díj 2021 – Felelősen a krízishelyzetben verseny díjátadóját. A győztesek kihirdetése mellett megismerhettük egy kerekasztal beszélgetés keretein belül a zsűri döntési szempontjait és a júliusra várható műanyag szabályozás részleteit is. Az est házigazdája Fiala Borcsa, a WMN főszerkesztője volt.

Az elmúlt egy év a vendéglátással foglalkozók számára extrán nehéz volt, és jelenleg kevéssé látjuk az alagút végét. Azonban ebben a megterhelő időszakban is vannak, akik a bolygóra, valamint a szintén szorult helyzetben lévő embertársainkra is gondolnak. A fenntartható étkezéssel, vendéglátással foglalkozó alapítvány a NetPincér támogatásával február elején elindította  a Gasztrohős és NetPincér Díj 2021 – Felelősen a krízishelyzetben alcímet viselő versenyét, mellyel a 2020-as évvel társadalmilag és környezetileg felelős megoldásokkal megbirkozó vendéglátóhelyeit szerette volna kiemelni.

“Nagy öröm volt számunkra, hogy a díjra több mint 50 jelentkezés érkezett, jobbnál-jobb ötletekkel, történetekkel. Szívmelengető volt látni, hogy milyen összefogások születtek a koronavírus okozta helyzetben és hogy még ebben az időszakban is ennyien törekedtek valahogyan a környezetvédelemre, a társadalmilag felelős tettekre.” – mondta el Varga Judit, a Felelős Gasztrohős Alapítvány igazgatója, a zsűri elnöke.

“Mindannyian nyertesek vagytok, akik talpon tudtatok maradni a jelenlegi helyzetben.” – méltatta az ünnepi eseményen a vendéglátóhelyeket Steiner Kristóf a zsűri egyik tagja. A zsűritagok mindannyian egyetértettek Kristóffal, és kiemelték, hogy nagyon nehéz volt a kiválasztani a nyerteseket. Végül azonban úgy döntöttek, hogy a Szakmai Díjat a wekerletelepi Kispiacon működő KÖZÖS-nek ítélik. A szövetkezet által üzemeltetett közösségi hely, kávézó, étterem növényi alapú, főképp helyi és szezonális alapanyagokkal készült ebédmenüt kínál a vendégeinek a jelenlegi helyzetben, de helyet adott a vírus elején a helyi maszkvarró kezdeményezésnek is. A bírák nehéz helyzetét megerősítette az a döntés is, miszerint egy Zsűri különdíjat is kiosztanak. Ezt az elismerést a pécsi Reggelinek ítélték oda. A specialty kávézó, reggeliző fenntartható működésre való törekvése kiemelkedő az országban, folyamatosan keresik az új megoldásokat, a vírushelyzet ellenére is igyekeznek minimalizálni hulladéktermelésüket is.

A négy fős zsűri – Varga Judit, Hering András, Losits Gábor, Steiner Kristóf –  mellett a vendégek is dönthettek egy díj sorsáról. A közönségdíj is hasonlóan szoros volt a TOP10 felelős vendéglátóhely között, összesen 3612 segítő szavazat érkezett az éttermekre, kávézókra. A legtöbb voksot végül a Szabad Bisztró kapta. A vegán gasztrokocsma az elmúlt időszakban termelői alapanyagok átvevőhelyévé változott, a tulajdonosok pedig futárrá avanzsáltak, hogy megtarthassák munkavállalóikat.

A kezdeményezés névadó támogatója, a NetPincér is különdíjast hirdetett, mellyel a Vivina Cafét tüntették ki. Blaumann Debóra, a Netpincér marketing vezetője elmondta, “a belvárosi kávézó számos szempontból kiemelkedő teljesítményt nyújtott az elmúlt időszakban.

Egyfelől hozzánk hasonlóan volt bátorsága a sikerei után új területbe vágni a fejszéjét és mert változtatni, fejleszteni és terjeszkedni. Másrészt egy kihívásokkal teli időszakban döntött úgy, hogy nem csak rövidtávú megoldást keres a kialakult helyzetre, hanem hosszú távú, stratégiai megközelítésben gondolkodott a válságra adott válaszában. A fejlesztései által értéket tud teremteni a fogyasztóinak és a partnereinek is, mindezt környezettudatos módon.”

A győztesek értékes, a felelős működést támogató nyereménycsomagot kaptak a díj támogatóinak köszönhetően, valamint videó és podcast megjelenési lehetőséget a verseny médiatámogatói jóvoltából.

Az ünnepélyes díjátadó után egy szintén nagyon aktuális témát jártak körbe a Viszlát, műanyag?! című kerekasztalbeszélgetés résztvevői. A tervek szerint júliusban hazánkban is életbe lépő, EU-s Irányelv alapján meghatározott műanyagtörvényt még számos kérdés övezi. dr. Horvátth Sarolta, a RAKUN Dobozközösség társalapítója, Saás Petra, a Fruccola társalapítója, Juhász András, a CleanEco és a Bibo, the EcoLifesyle alapítója, ügyvezetője és Ugrin András, az Ugrinpack-Erdősi Kft. társtulajdonosa igyekeztek minél több szemszögből körbejárni az egyszer használatos műanyagok témáját, és jó tanácsokat adni a vendéglátóhelyek képviselőinek.

“A díjjal az volt a célunk, hogy kiemeljük a krízishelyzetben is felelősen működő vendéglátóhelyeket. A díjátadó úgy éreztük, habár csak az online térben, de egy kicsit összehozta a résztvevőket, a jelentkező éttermek, kávézók képviselői is fellélegezhettek, ünnepelhettek egy pár óra erejéig, amit öröm volt látni nekünk, szervezőknek. Reméljük, hogy jövő más alcímet adhatunk a díjnak és személyesen ünnepelhetünk majd.” – mondta el Szabó Eszter a Felelős Gasztrohős Alapítvány kommunikációs vezetője.