Dobogós Országtorták

Szerző: | 2017.09.28 | Események, Hírek

Az idei szezon első Kortárs Cukrászat estjének résztvevői ismerős arcokkal találkozhattak, hiszen vendégeik itt voltak már valamelyik rendezvényen, azonban amit hoztak, az ismeretlen volt a nagyközönség számára, hiszen a válogatóba bejutott, de nem nyertes Országtortákat mutatták be.

A cukrászmesterek beavatták a résztvevőket a torta alkotásához szükséges kreativitásba, munkába és kísérletezésbe. A kóstolás után pedig érthetővé vált, hogy miért nehéz egy zsűritag dolga a Magyarország tortája válogatáskor. És azt is, hogy megérdemelten került dobogós helyre számos olyan finomság, amit a nagyközönség talán soha nem ismerhet meg. Itt volt Erdélyi Balázs Fertődi fekete tortája és a Magyarország cukormentes tortája versenyben a leginnovatívabb recept különdíját elnyerő Málnás Passió torta, mindkét torta második helyezett lett 2017-ben. Ipacs Balázs harmadik helyen végzett 2017-ben a Szent Erzsébet tortával, Tóth Norbert az Aranyos körtetortával harmadik helyet szerzett 2016-ban, és negyedik helyet az Ingyom-bingyom  tortával 2017-ben.
A Magyar Cukrászok Ipartestülete által szervezett estnek külön hangsúlyt adott, hogy az Ipartestület meghívására a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége 20 tagja is eljött.