Véget ért az idei Vénusz Lángos Voks is. Az idei verseny különösen izgalmasan zárult, hiszen az első és a második helyezett között szinte az utolsó pillanatban dőlt el az első két hely sorsa. A rajongók szerint azonban végül a dunaharaszti Fördős Lángos nyerte el a „Vénusz kedvenc Lángosozója 2015” címet és az 500 liter minőségi napraforgó-étolaj nyereményt.

A Lángos Voks fődíjasa 1987 óta süti Dunaharaszti főterén a lángost feleségével és fiukkal együtt. Fördős Dezső elárulta, hogy szerintük mi az igazán jó lángos titka: „Én annak a híve vagyok, hogy igazán finom lángos csak minőségi hozzávalók felhasználásával készülhet. A több mint 27 éves múltunknak köszönhetően pedig szerencsére bőven volt időnk kitapasztalni, hogy milyen liszt, élesztő felhasználásával lesz jó a lángos. A sütéshez pedig már a kezdetek óta Vénuszt használok, hiszen, ahogy mondani szoktam, a Vénusz, az Vénusz” – nyilatkozta a nyertes.

Az új szabályoknak köszönhetően ebben az évben a második és a harmadik helyezett a dobogós helyezésen túl, 300 illetve 200 liter napraforgó-étolaj nyereményben részesülnek. A dobogó második fokára a békéscsabai Mester lángos büfé, a harmadikra pedig a Lángosos fiúk kerültek, akik Sopron és környékén egy mozgó büfében sütik a kelt tésztás finomságokat. A „Vénusz kedvenc balatoni lángosa 2015” különdíjat pedig ismételten a tavalyi nyertes, a Tihanyi Piac Placcon megtalálható Siófoki Palacsintázó nyerte. Az ő nyereménye szintén 500 liter Vénusz napraforgóolaj.

A feltétek, illetve a ropogós-puha, tejföl és fokhagyma versenyében a top 10 helyezett lángosozókat nézve, a következő eredmények állapíthatóak meg; a ropogósság tekintetében nyertek a puha lángost kínálók a ropogóssal szemben, emellett a közepes vastagságú tészták voltak a befutók. A fokhagyma mennyiségét tekintve a szavazók előnyben részesítették a jó fokhagymás lángost, a közepesen megkenttel szemben, míg szinte egyöntetűen a jól megsajtozott-tejfölözött lángosokat kedvelik a szavazók.

A Vénusz Lángos Voks versenyen immár 679 lángosozót jelöltek, így bár a verseny véget ért, az applikációt továbbra is bárki felkeresheti, ha jó lángos lelőhely után kutat az ország bármely részén.