Hogy az ember választja-e az útját, vagy az út választja ki az embert – majd eldöntik a ráérő filozófusok.

De akinek a pályája olyan egyenes ívben rajzolódik ki, mint Schmiedt Patriké, annak nincs is miért aggódnia.

Foglalkozása és beosztása: szakács. Nem találkozni vele szakácsversenyeken, nem osztja ki vitriolos hozzászólásaival a közösségi média szakácscsoportjait, és nagyon jól érzi magát a második vonalban. Hogy ez az étterem a budai Kisbíró, és az első vonalban ott van Bíró Lajos és Varju Vili, azért árnyalja a képet, de egyetlen korábbi munkahelyéről sem cipel magával rossz emlékeket. Amit megőrzött, az csak a tudását kiegészítő tapasztalat.

Az alapokat 1996-ban, tanulóként Nemeskövi Dénestől kapta a Korona szállóban. Talán innen ered az a képessége, hogy a saját utánpótlását kinevelő Kisbíró szakácsjelöltjeinek a szemcsillogásából meg tudja állapítani, érdekli-e a szakma. A többi aztán úgyis a tűzhely mellett dől el. Egészen biztos abban, hogy ha egy fiatal jó gyakorlati helyre kerül, akkor megszereti a szakmát.

Amikor Patriknak 14 évesen pályát kellett választania, fontos szempont volt, hogy a kamaszfiúnak legyen mindig ennivalója. Ezért csak a szakács-cukrász-pék szakmák jöhettek számításba. Egy ismerős ajánlására került a Korona szállóba, ahol végigjárta a szállodai étkeztetés teljes skáláját, a reggeliztetéstől kezdve. Amikor már beletanult a szakácsszakmába, elfogadott egy váratlanul kapott felkérést, és egy folyami hajóra került szakácsnak. Úgy tervezte, egy-két évig hajózik, ameddig anyagilag összeszedi magát, de aztán 11 év lett belőle. A tematikus vacsorák, amelyeken a Duna menti országok nemzeti ételeit főzték, nem a gasztronómia csúcsát jelentették, viszont stabil szervezési rutint fejlesztettek ki benne. Konyhafőnök helyettesként mindent megtanult a szakmáról: itthon még ismeretlen technikákat, alapanyagokat, és a mise en place mindennapi gyakorlatát. Azóta tudja kellő előrelátással felépíteni a pályáját egy szervezetben.

Kíváncsi embernek mondja magát, ezért minden ehetőt megkóstolt, amivel csak találkozott utazásai során. És kipróbálta a lehetőségeket is, amelyek elé kerültek, vagy amelyekhez ő került közel – de ez innen már filozofálás. Valaki ajánlotta a Budai Várban a Café Pierrot-t, és ez éppen abban az esztendőben történt, amikor Christophe Deparday volt ott a séf. Tőle az a’la carte-ot tanulta meg, és annak a technikáját. És talán itt fordult át a szakma hivatásba, ami most már biztos, hogy egy életen át kitart. Erre épült az Aranyszarvasnak az az időszaka, amit Fekete Antonio séf neve fémjelzett. Itt a kifinomult konyha eleganciájával, színeivel és a precíz kivitelezés képességével bővült Patrik tudása. De, azt mondja, főzni Bíró Lajosnál tanult meg. Az ő karakteres ízei egy másik, új világot képviseltek, a sóval, a borssal, a köménnyel.

A budai Kisbíró nyitó csapatának tagjaként két, egymással jól megférő konyhai stílussal találkozott. Varju Vili légies, festményszerű megoldásaival és Bíró Lajos markáns ízeivel. Árnyékukban dolgozni azt jelenti, hogy az ember folyamatosan kapja az inspirációkat. Munka közben is születnek új megoldások, fejben végigfőzött fogások, és Patrik boldog, ha az ő ötlete alapján készült étel kerül föl a táblára. Az neki az alkotás örömén túl éppen elég, hogy a sajátjának érezheti.

Inspirálódni muszáj, mondja, mert a konyhai munka hamar bedarálja azt, aki nem emeli ki a fejét a napi rutinból. Bele lehet unni az ételgyártásba, és az elszürkülés ellen egyetlen orvosság van, ha az ember mindig új megoldások után kutat. Azért is szerencsés, hogy a Kisbíró konyhai csapata egy szinten van, mert folyamatosan tudják egymást emelni, mert az emberek egyéni erőssége összeadódik. Ma már senki nem tud újat kitalálni, viszont a máshol látott elemeket össze lehet rakni újszerű módon, és az étteremre formálni – ahogy az a Kisbíróban is történik. Ezért tanulmányozza a szakkönyveket, az ételfotókat, főként azokat, amelyeket Fekete Antonio készít. Ő szakács szemmel lát és fényképez. Azokat a részleteket képes kiemelni, amelyekből egy profi színeket, formákat tanul, ötleteket merít.

Ebben a közegben is jó katonának tartja magát, aki szereti, ha kijelölik számára a követendő irányt és a feladatot, amit precízen végrehajt. Nincs benne olyan motiváció, hogy valami kisbírósat „csakazértis másképpen” kellene megfőznie vagy tálalnia. Nem vonzza a versenyek világa sem, mert munka előtt és után képtelenség lenne tisztességesen fölkészülnie. Arra pedig számtalan példát látott, hogy a saját étterem kíméletlen matematikája miként lehetetleníti el a „jót főzni és jót adni” eredeti, nemes szándékát.

Tíz év alatt nemcsak a gasztronómia változott sokat, hanem a vendégek is. Míg régen mindenki olcsón akarta megúszni a vacsorázást, ma már elfogadják, hogy a jóért fizetni kell. A világ minden pontjáról vannak tapasztalataik, belelátnak a vendéglátás üzemeltetésébe, ismerik az alapanyagokat és azok reális árát. A legújabb jelenség, hogy a pesti oldal turistazsivaja elől Budára, például a Kisbíró nyugalmába menekülnek vendégek. Ha olyan ételt választanak, amihez az ötletet Schmiedt Patrik adta, akkor ő büszke a megoldásra, és szakácsként büszke a Kisbíróra.