Egyre terjed a készpénzmentes fizetés

Szerző: | 2018.08.21 | Céghírek, Hírek

Idén már a belépésre jogosító karszalaggal is lehetett fizetni a Szigeten, hiszen az RFID chippel felszerelt belépők váltották fel a korábbi Festipay fizetőkártyát. Mellettük egyérintéses kártyákkal és mobiltelefonnal is intézhettük vásárlásainkat.

A kormány által elfogadott 7 éves Pénzügyi Tudatosság Kormánystratégia főbb irányvonalaival sok ponton kapcsolódik össze a Sziget fesztivállal – mondta Hornung Ágnes, a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára a rendezvényen tartott tájékoztatóján.

Az államtitkár emlékeztetett arra a felmérésre, mely szerint a Szigetre készülő fiatalok közel harmada először azért gondol a megtakarításokra – az öngondoskodásra -, hogy összespórolja a Sziget jegy vagy a kinn tartózkodás árát.

Ennél is hangsúlyosabb a fesztivál szerepe a kormánystratégia másik célja, a készpénzmentes/készpénzkímélő társadalom felé történő elmozdulás elősegítésében, hiszen Magyarországon tömeges méretben először 2010-ben, a Szigetet készpénzmentesítették szervezők. A szigetelő fiatalok pozitívan fogadták, hamar megszerették az egyszerűbb, gyorsabb fizetési lehetőséget.

Kádár Tamás, a Sziget főszervezője arról beszélt, hogy a Sziget ideje alatt immár kilencedik éve gond nélkül sikerül alkalmanként több mint egymillió tranzakciót lebonyolítani. A Szigeten dolgozó kereskedők és vendéglátók is megszerették a készpénzmentes fizetés lehetőségét, mivel egységnyi idő alatt több ügyfelet lehet kiszolgálni, mintha folyamatosan vissza kellene adni, a készpénz háttérbe szorulásával számottevően csökkentek a visszaélések, s könnyebben lettek az elszámolások is.

A Sziget applikációval összekötött karszalagos fizetés nagy előnye volt továbbá, hogy a fesztivál végén a karszalagon maradó összeget – 300 forint levonásával – automatikusan visszautalta a rendszer.

Romvári Frigyes a Mastercard régiós ügyfélkapcsolati igazgatója szerint Magyarországon nemcsak a Szigetlakók fordulnak bizalommal a fizetési innovációkhoz, a lakosság is kedvezően fogadja az újításokat. Ennek köszönhetően ma már a kibocsátott bankkártyák 75 százaléka alkalmas érintőkártyás fizetésre, a kereskedelmi elfogadóhelyeken lévő POS-készülékek 85 százaléka tudja elfogadni az érintéses fizetést, s bankkártyás forgalomban a tranzakciók 76 százaléka zajlik érintéssel.