Közhelyesen hangzik, de igaz: az élet mindig hoz meglepetéseket – mint például amikor november elején a Főzdefeszt „brand” közösen ünnepelt a Magyar Sörgyártók Szövetségével.
Egymásra találásukról és közös céljaikról beszélgettünk a Főzdefeszt egyik alapítójával és fő ideológusával, Bart Dániellel és a Sörszövetség igazgatójával Schillinger Attilával.
Nincs még három éve sem, amikor az Élesztő megnyitásakor nagykalapáccsal vertétek le az egyik sörgyár reklámcégérét a bejárat fölül, és a kommunikációtok egyik kulcsmondanivalója a nagyipari sörökkel való éles szembenállás volt. Most pedig együtt, karöltve osztjátok a díjakat. Mi változott?
Bart Dániel: A tábla leverése nagyszerű pillanat volt, nagyjából olyan jelnek szántuk, mint amikor 1987-ben Mathias Rust német pilóta leszállt a moszkvai Vörös Téren. Egy brutális gesztussal akart rámutatni, hogy az elnyomás már csak a szereplők félelmeiben él, és nem valóságos, hiteltelen. Azóta megbukott a kommunizmus, és ma már nem tűnik félelmetesnek, és ahogy nem is repül senki a Vörös Tér fölé, mi sem rongálunk nagyüzemi reklámtáblákat. Mert nincs miért.
Akkor csak nagyon kevesen tudtuk, hogy mi a jó sör, körülöttünk tízmillió embernek fogalma sem volt róla, mert a nagy sörgyárak azt sulykolták, hogy az a jó, amit ők csinálnak. Az információnak ki kellett mennie a világba.
El lehet mondani szépen, hogy ez a komló vagy az a maláta milyen jó, de sokkal sokkolóbb, ha odamegyünk az emberekhez, hogy ne azt idd, mert az vacak, kóstold meg inkább ezt. Az emberek be voltak zárva egy információs ketrecbe, és nekünk ezt a ketrecet kellett szétverni. Mára ez a nyomasztó információs fölény megszűnt.
Ha ma megnézzük a hazai sörpiacot, látjuk, hogy vannak kisebb és nagyobb szereplői. A kis sörfőzdéknek van arcuk, van sörfőzőjük, akikkel lehet beszélgetni. A nagy sörgyárak ide vezényelt igazgatói itt vannak két-három évig, nem beszélnek magyarul, de nem is lépnek a nyilvánosság elé. Most itt van Attila, akinek van arca, nem hajtott el azonnal, pedig tudja, mit gondolok, és egészen hamar kiderült, hogy vannak közös céljaink. Nem az ellenséget látjuk egymásban, hanem ugyanannak a piacnak a szereplőit, és kölcsönösen legitimnek ismerjük el egymást. Ők nem azoknak adnak el sört, mint mi, elmegyünk egymás mellett, de vannak pontok, amiben közösek az érdekeink. Ilyen úgy általában a sörpiac növelése, a minőségi sör előtérbe helyezése, a sör bevezetése a gasztronómiába.
Schillinger Attila: Úgy gondolom, ez a sörforradalmár és a peacemaker találkozása. Mindig is zavart, hogy Magyarországon uralkodik egyfajta „oszd meg és uralkodj”-elv. Én azért szálltam be a sörügyekbe, mert azt gondolom, a sör egy jó dolog, a sör összehoz embereket. Ha vannak közös érdekeink – és ezeket Dani már nagyjából elsorolta – akkor ha csak egy vékony határmezsgyén is, de haladjunk együtt. Azoknak pedig, akik ebben meghatározó alakok, együtt kell működniük. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne közöttünk verseny, ahol kard ki kard küzdeni fogunk, hiszen ez már rég nem egy szocialista sörpiac.
Olyan helyzetet örököltem, amelyikben egy alapvető bizalmatlanság – hogy ne mondjam, szakadék – van a nagyok és a kicsik között, és én ezt szeretném csökkenteni. Kézbevettem a telefont, és elkezdtem hívogatni az embereket, és aki felvette, azzal megpróbáltam párbeszédet kezdeményezni. Dani is ilyen volt. Találkoztunk és elbeszélgettünk. A Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületéhez is elmentem, hogy megkeressük a közös célokat. A sör összehoz, engem ez hajt előre. Nekem – úgy, hogy közben a nagyokat képviselem – nem dehonesztáló elmenni a Főzdefesztre megkóstolni a söröket, beszélgetni a sörfőzőkkel.
Abba nem mennék bele, hogy melyik a jó sör és melyik a rossz. Ez szubjektív kategória. Ma Magyarországon van egy Élelmiszerkönyv, ami meghatározza, hogy mi a sör. A többi egyéni ízlés dolga. A Sörszövetség tagjai főképp azt a sört gyártják, amit a legtöbben „rendes sör”-ként aposztrofálnak. Ezekből a lágerekből sokmillió liter fogy évente és még a bajor sörfőző mesterek szerint is ezt a legnehezebb állandó magas minőségben gyártani. Ezzel együtt az én feladatom – és ezt a tagjaink is elfogadták –, hogy párt- és sörállástól függetlenül A SÖRT képviseljem. Ennek érdekében létre is hoztunk egy eseménysorozatot, Sör mi több néven, amibe mindenki belefér.
B. D.: Azt még hozzá kell tenni, hogy az összefogást diktálja a világpolitikai helyzet is. Az USA-ban, ahol a kis sörfőzdék dollárban kifejezett piaci részesedése már 19 százalék, a nagyok elkezdték komolyan venni a kicsiket. Ma már nem lehet azt mondani, hogy ez csak valami punkok otthoni játszadozása. Az elkövetkező években az egész világon nagyon komoly átrendeződés várható a sörpiacon.
S. A.: Kétségtelen, hogy a trendeket nem mi irányítjuk, csak befogadjuk. Én is azt látom, hogy ami a tengerentúlon történik, az fog megjelenni nálunk is. Én arra vagyok kíváncsi, hogy melyik lesz az a kisüzemi sör, amelyik elsőként országos terítettségű márkává tud majd válni.
Az is egy érdekes új jelenség Amerikában, hogy sokszor már nem a nagy sörgyárak eszik meg a kicsiket, hanem a kicsik egymást. Ez mindenütt érvényesülni fog.
Lesznek-e közös Főzdefeszt-Sörszövetség akciók, események?
B.D.: Még nagyon az elején tartunk a kapcsolatnak ahhoz, hogy konkrét közös akciókról beszélhessünk. Az biztos, hogy a Főzdefesztre továbbra sem engedjük be a nagyokat, de azt lehetségesnek tartom, hogy a Sör mi több, mint nagyon szimpatikus kezdeményezés, valamilyen formában megjelenjen ott. És ha addig nem veszünk össze, jövőre is közösen fogjuk átadni a sörszakmai díjakat.
Első közvetlen eredményként elmondhatom, hogy a díjátadó gálán összeismertettem a Dreher vezérigazgatóját, Robert Coopert Pein Ádámmal, a MONYO tulajdonosával. Mindketten sört főznek Kőbányán, egymástól pár méterre, csak az egyik nagyban, a másik kicsiben. Egyiknél van a kultúra, másiknál a pénz. Javasoltam, hogy a következő Dreherfesztre hívják meg a MONYO-t is, és nevezzék el Kőbányai Fesztnek. Ha csak a Dreher csinál fesztivált, és azt mondja, ez kultúra, akkor mindenki tudja, hogy ez valójában reklám, promóció. De ha ott a MONYO is, akkor ezt már ki lehet terjeszteni Kőbányára, és ez inkább odavonzza az embereket. Jól jár a kisüzem is, mert publicitást, piacot kap, tehát kölcsönösen erősítik egymást.
S.A.: Hadd tegyem ehhez hozzá, hogy a legfrissebb amerikai adatok szerint a kézműves sörök térnyerése erősíti a prémium sörök iránti igényt, húzza fel a nagyipari söröket, ami egyértelműen jó a nagyoknak is, mert egyre több és drágább sört tudnak eladni. Ha jobb és több sört akarunk eladni, nekünk is össze kell fognunk azokban a kérdésekben, amelyekben közösek az érdekeink.
Úgy gondolom, nagyon jó időszak van most a söriparban. Óriási tulajdonosi átrendeződések zajlanak a világban, mozgásban vannak a portfóliók, a fesztiválok, és a kis sörfőzdék is.
Most mi is megtettük az első, tapogatózó lépéseket, remélem lesz folytatás is!
Vétek György
