A Fine Dining Lovers nemrég nagyszabású kutatást készített az interneten, melynek témája az volt, hogy hogyan hatott az étterembe járók, azon belül is elsősorban a gourmet vendégek szokásaira a járványhelyzet. Az eredmények mindnyájunk számára tanulságosak. Ezekből szemezgettünk.

Arról már többször írtunk, hogy a vírus egyik legnagyobb áldozata a fine dining volt. A kép azonban most már sokkal árnyaltabb, és az elmúlt hónapokban az is megmutatkozott, hogy az éttermek nagyon fontos szerepet töltenek be mindennapi életünkben.

A kérdőívet 7917 ember töltötte ki, ezek 38 %-a a világ valamelyik nagyvárosában él. A résztvevők 33%-a eszik étteremben egy héten akár több alkalommal is. A legtöbb válasz Olaszországból érkezett, a sort az Egyesült Királyság és Kanada folytatja. A válaszadók legnagyobb része 45 és 54 év közötti. A válaszadók 88%-a olyan helyen él, ahol a kijárási korlátozásnak része volt az éttermek bezárása is. Általánosságban elmondható, hogy a résztvevőknek az éttermekből a társas együttlétek hiányoztak a legjobban, 20% azonban azt is kiemelte, hogy a bezárások alatt az újdonságok teljes hiánya volt igazán zavaró.

Felértékelődik az elvitel és a házhozszállítás?

A járvány előtt napi szinten a megkérdezettek kevesebb, mint 10%-a vett igénybe házhozszállítást vagy elviteles opciót, bő harmaduk azonban hetente azért legalább egyszer választott ilyen lehetőséget is. A karantén ideje alatt ezek a számok nagyon megnőttek, és a megkérdezettek hozzávetőleg negyede minden nap étteremből rendelt ételt. Ugyanakkor a megkérdezettek kb. egyharmada egyáltalán nem vásárolt éttermi ételt, akkor se, ha korábban megtette.

Ami érdekes és fontos adat, hogy a házhozszállítás és az elviteles ételek sokszínűsége és megtöbbszöröződése ellenére a megkérdezettek úgy gondolják, a karantén után visszatérnek eredeti szokásaikhoz, és nem fogják többször igénybe venni ezeket, mint azelőtt.

Az emberek a következő indokokkal választották a házhozszállítást vagy az elviteles ételeket. Az érvek a leggyakoribbtól a legkevésbé mérvadóig követik egymást, és nagyjából ugyanolyan arányban érvényesültek házhozszállítás és elviteles verzió esetén is.

  1. Nem akartam főzni.
  2. Meg akartam magam jutalmazni.
  3. Ki akartam próbálni valami mást.
  4. Hiányzott a kedvenc éttermem.
  5. Olyasmit szerettem volna enni, amit én magam nem tudok megcsinálni.
  6. Nem volt időm főzni.
  7. Egyedül voltam otthon.
  8. Nem akartam boltba menni.

A válaszadók 60 %-a határozottan állítja, hogy új képességekre tett szert a karantén alatt. A legtöbben a kenyérsütésben jeleskedtek, de sokan számoltak be arról, hogy új technikákat is elsajátítottak. Ugyancsak fontos, hogy előkelő helyen szerepelt a listán az is, hogy a legtöbben igyekeztek minimalizálni az ételpazarlást is. A megkérdezettek 26%-a nézett folyamatosan séf videókat, és készítette el azt, amit a „nagyok”.

Mi hogyan mer étterembe menni?

És végül egy nagyon fontos tanulság. A kérdőívben az is kérdés volt, hogy milyen szempontok fogják meghatározni az étterembe járási szokásokat. 69% azt felelte, hogy az elsődleges szempont az, hogy milyen biztonsági óvintézkedéseket tesz az adott étterem. 50% a központilag ajánlott biztonsági előírásokat tartja szem előtt, míg 18% csak akkor megy majd étterembe, ha azok is mennek, akikben bíznak. 10% akkor megy majd először étterembe, ha a médiában is mindenhol azt lehet olvasni, hogy biztonságos, míg 19% egyáltalán nem szándékozik házon kívül enni, csakis akkor, ha meglesz a vakcina.

 

A cikk forrása: finedininglovers.com