„A Pajtában nem csak slow food, de slow life is van”
Idén ötödik éve van nyitva a Pajta bisztró Őriszentpéteren, de soha olyan ismert nem volt, mint az elmúlt egy évben, amióta az egykori MÁK-csapattag, Farkas Richárd vezeti a konyhát. Ha valaki ellátogat ide, és vált a fiatal séffel pár szót, egyből rájön a titokra. Itt minden olyan önazonos. A kék ég, a zöld táj, a folyóból kiszedett köveken lévő petit fours. Egyszerre dobban itt a séf, az Őrség és a bisztró szíve. Valahogy ide hazaérkezik az ember.
Néhány évvel ezelőtt a MÁK-ban, Mizsei Jani mellett tűnt fel először a neved, amit egy kis csönd követett. Most pedig itt vagy Őriszentpéteren, a Pajta Bisztró konyhájában. Hogy kerültél a főváros szívéből az Őrség szívébe?
Az első igazán jó helyem Győrújbaráton volt a Pipacs bisztró, amit akkor az a Forster Zoltán vezetett, aki a mai budapesti Börzét. Onnan kerültem az akkor éppen újra nyíló ZONA-ba, Krausz Gábor mellé. Ez volt az első komoly iskola. Új technológiák, minőségi alapanyagok, belekerültem a pesti forgatagba. Amikor bezárt a ZONA, akkor volt először az életemben, hogy nem kellett munkát keresni, hanem számtalan lehetőség megtalált. Mizsei János munkásságát régóta figyelemmel követtem. Személyisége, szakmai alázata, gondolkodása és végül a savanyított medvehagyma termés elrakása győzött meg. Az ott töltött idő nagyban formálta a szakmai látásmódom. De egy magánéleti döntés miatt a barátnőmmel Barcelonába költöztünk, ahol az Adriá testvérek egyik éttermébe, az 1 Michelin-csillagos Hoja Santaba kerültem. Ha valami igazán tanulópénz volt, akkor az a hely az volt. Szakmailag közel nem tanultam annyit, mint arról, hogyan kezelik a külföldi munkavállalókat. Itt tapasztaltam meg először, milyen az, amikor 19 óra kemény munka közben valaki folyton a hátad mögött áll, csapkodja az asztalt és ordibál veled. Egy hónap próbaidővel indultunk, és amikor letelt, akkor én mondtam, hogy ennyi nekem pont elég lesz. A maradék barcelonai időt a Grand Hotel Central konyháján töltöttem, ami már laza volt, mert tudtam, ha hazaérünk, vár rám a Pajta, ahol a saját koncepciómat tudom megvalósítani.
De mégis, hogy sikerült összetalálkoznod a Pajtával?
Győri vagyok, és mielőtt elindultunk Barcelonába, egy véletlen folytán ismerkedtem meg a bisztró tulajdonos házaspárjával, Kvasznicza Ferenccel, és feleségével, Flórával. Sokat beszélgettünk a helyről, az Őrségről, a szakmámról.
Mi volt az, amivel megnyerted a tulajdonosokat?
Az első perctől kezdve egyformán gondolkodtunk. Aki már járt az Őrségben, tudja, hogy az Alpokalja rengeteg természeti kincset kínál. Legyen szó növényről vagy állatról. Egyértelmű volt, hogy a természet közelségére kell építeni, az itt található szezonális és helyi alapanyagokra. Valamint, ha valahol, hát itt tényleg meg lehet valósítani a farm-to-table irányvonalat, ami nekem mindig is nagy vágyam volt.
Hogyan építetted fel a valóságban?
Az egész koncepciónak az alapja az, hogy itt készül minden. A kenyér, a zöldségek-gyümölcsök tartósítása, fermentálás, húsfeldolgozás, sok esetben a termesztés is. Ha szétnéz az ember, mit lát itt? A természet kínálta lehetőségeket. Mindazt, amit a hely és a környék nyújtani tud. A galambosunk-fürjesünk például három házzal lakik csak távolabb. Folyamatos kapcsolatban tudunk lenni a faluban élő gazdákkal, így meg tudjuk velük beszélni, hogy éppen mit termesszenek, tenyésszenek nekünk. De van, hogy ahhoz igazodunk, amit éppen vágnak…vagy éppen lőnek. Jelen pillanatban például éppen a borjú bríz beszerzésén dolgozunk. Elmondtuk a bölléreknek, hogy ne dobják ki a kutyának, hanem adják el nekünk. Elmagyaráztuk nekik, milyen komoly ínyencség ez a része a borjúnak. Van tehát köztünk egy ki nem mondott edukáció. De lehetne még ezer példát hozni. Mert itt vannak a növények is. A ház végében van egy csipkebogyó bokor, aminek a terméséből lekvárt készítettünk. A mellette lévő mogyoróbokorról leszedtük a termést, a mogyorót feldolgoztam, a héj pedig a tálalás egy részét képezi. De ugyanígy kerülhet petit fours a patakból kiszedett kövekre, vagy csapolt nyírfavíz egy-egy fogáshoz. Vagy itt van a kertünk. A tulajdonos egyik nap egy kidőlt fát hozott elő az erdő széléből, amit megdolgoztunk, és ma már ez képezi a gombakertünket. Öt fajta gombát termesztünk egyelőre, és idén nyáron a laskából már előételt tudtunk készíteni. Vagy van itt egy barcelonai emlék is, az okra. A magokat még kintről hoztam, és idén nyáron már egy hétig étlapon tudtuk tartani. Folyamatos kísérletezésben és ötletelésben vagyunk. Abszolút természet közeli életet élünk, ezt adjuk át a vendégeknek. Nagyon divatos kifejezések ma a farm-to-tabel és a fülétől a farkáig megfogalmazások, de nálunk ez az evidencia. Az, hogy mi regionális és szezonális konyhát vezetünk, az nálunk szó szerint azt jelenti, hogy 50 km-es körzetből szerzünk be mindent.
Ez a körzet átnyúlik Szlovéniába és Ausztriába is?
Természetesen. Itt vagyunk a határ szélén, ezért a Mura-vidék és Ausztria egy része is még ehhez a területhez tartozik. A kenyérhez a lisztet és az élesztőt Szlovéniából a Kolenko malomból kapom. Negyedik generációs malomról beszélünk, akiknek 70-75 fajta lisztjük van, amiből kb. 20-25 bio. Ilyet egész egyszerűen nem találok máshol itthon.
Nem mindennapi dolog azt hallani, hogy egy séf ennyire tobzódik a kiváló alapanyagokban. Hogy tudod mindezt bemutatni a vendégeknek?
45 főt tudunk egyszerre leültetni, és heti étlapváltásban vagyunk. Most hoztuk vissza a vendégeknek az első étlapot közel 50 hét után. Nagyon izgalmas látni, mivel indultunk, hogy tudott fejlődni mind tálalásban, mind ízekben, mind teljes koncepcióban. A heti étlapváltás többek között arra is jó, hogy az alapanyagokból nem kell sokat beszerezni, így valóban minden folyamatosan friss tud lenni.
Említetted, hogy az alapanyagok jelentős részét 50 km-es körzetből szerzed be. Ez a terület fedi le az elsődleges célközönséged is?
Részben igen. Mivel hozzánk céltudatosan jönnek a vendégek, leginkább Zalaegerszegről, Szombathelyről, Ausztriából és Szlovéniából látogatnak el hozzánk. De egyre több a budapesti vendégünk, sőt, múltkor volt egy pár, akik egyenesen Rómából jöttek hozzánk vacsorázni. De persze itt az Őrségben számolni kell a turistákkal is, ezért a degusztációs menünk egy-két fogása tájjellegű étel, most például dödölle. Szeretek meglepetést is okozni a vendégeknek olyan alapanyagokkal, amelyekről azt hiszik, nem lehet hova variálni. Három fő alapanyag van egyszerre jelen a tányéron, így van, hogy 10-12 alkotóelemmel találkozik egyszerre a vendég. Azért az nagy meglepetés tud lenni, ha pl. egy tejfölt 3 textúrában kapnak meg egy tányéron.
Ahhoz, hogy hetente izgalmas étlappal állj elő, a rengeteg alapanyag meglétén túl komoly fantáziára is szükség van. Hogyan inspirálódsz?
Egyszerűen elég az ablakon kinéznem. A színek, a formák, az illatok, mind-mind azonnal elindítanak egy gondolatsort bennem. Nagyon közel áll hozzám a skandináv filozófia, amit igyekszem ötvözni a gondolataimmal és az őrségi régióval. Nem hiszem, hogy máshol jobban tudnám ötvözni a kettőt.
A hűtődben méhviszban érlelt sonka található, a polcokon hemzsegnek az ilyen-olyan módon eltett növények és gyümölcsök. Tanulsz még?
Folyamatosan. Ha ezt a szakmát jól csináljuk, életünk végéig tudunk tanulni. Helyi termelőktől, beszállítóktól, vagy akár csak a szomszéd nénitől, hogy ezt vagy azt, hogy csinálták régen. Ha kell, elmegyek hozzá, és együtt készítjük el. De volt, hogy vendégtől megkaptuk a dédmamája receptjét. Mindig van mit tanulni, a tudás minden pillanatban képes ott lenni, csak észre kell venni. Arra nincs időm, hogy most elmenjek stázsolni Budapestre vagy külföldre. És mivel én itt alkotok, ezt a mostani időszakot nem is cserélném el semmire. Sok helyen jártam már, sok dolgot megtanultam mind technológiáról, mint textúráról, sok mindenről. Ezeket most átfordítom erre a helyre, és itt használom fel őket. A saját utam kialakításán dolgozom, ami önmagában egy nagy kaland, sok buktatóval és rengeteg élménnyel. Folyamatosan figyelem a természetet és gondolatokat formálok a tapasztaltakból. Ezt szeretném átültetni és megvalósítani itt az Őrségben. Mindennek megadom a maga idejét. A Pajtában nem csak slow food, de slow life is van.
Hol szeretnéd egy év múlva látni a Pajtát?
Mindent ugyanígy szeretnék elmondani akkor is. Hogy még mindig van új, még mindig van mit minden héten megvalósítanom az étlapon. Annyira függetlenül tudunk itt dolgozni, hogy mindig azt mondom a srácoknak, csak a múlt hétnél kell jobbnak lennünk, mással nem kell foglalkoznunk. És ennél nagyobb szabadság nem létezik.
Szöveg: Riedl Annamária
Fotók: Szindbád az Utazó
