Gyenesdiáson, az I. Balatoni Barista Bajnokságon, május 7-én a kávéfőzés-és díszítés mesterei készítik az eszpresszókat, cappuccinókat és a saját ötletük alapján megálmodott italokat.

– Célunk a régió kávézási kultúrájának fellendítése, hogy a minőségre vágyó vendégek egyre több helyen találkozhassanak finom és szépen elkészített italokkal. A látványos versenyen képzett és műkedvelő baristák mérik össze tudásukat és ügyességüket. A közönség is elleshet fortélyokat, így akár majd otthon is új élményt nyújthat a kávézás. Perna Andor barista, rendezvényünk szakértőjének előadása és bemutatója is várja az érdeklődőket. Aki nem ismeri a fogalmat, megtudhatja, mi is az a latte art, milyen a jó kávé és hogyan készítsük el a jó feketét? A program a vendéglátásban dolgozóknak is hasznos információkat és tippeket nyújt – mesélte Somogyi Zoltán Max gasztroblogger, gasztronómiai tanácsadó, aki a Gyenesdiási Turisztikai Egyesülettel közösen hívta életre a versenyt. A bajnokság a Nyitott Balaton programsorozat keretében várja az érdeklődőket Gyenesdiáson, a Természet Háza Látogatóközpontban.

Perna Andor kávéspecialista, egykori bajnok úgy tapasztalja, hogy a hazai kávézási kultúra még jócskán fejlesztésre szorul: ezt a célt is szolgálja az esemény.

– Látok egy-két éttermet, cukrászdát a Balatonnál is, ahol valóban odafigyelnek, hogy jó minőség kerüljön ki a kezükből, de sok vendéglátóhelyen még mindig kérdéses, hogy milyen kávét vásároljanak, milyen eszközökkel dolgozzanak és hogyan hozzák ki az alapanyagból a maximumot. A programmal lehetőséget szeretnénk biztosítani a fiatal szakembereknek is, hogy tapasztalatot szerezzenek és vidéken versenyezzenek, hiszen a megmérettetések főként a fővárosban zajlanak. A balatoni bajnokságon a szükséges eszközöket és a kávékeveréket mi biztosítjuk, a baristák a saját maguk által megálmodott „kávézójukban” szolgálják fel a „vendégeknek”, azaz az érzékszervi zsűrinek az italokat. Nem egyszerű jó presszókávét és cappuccinót sem készíteni, de azt gondolom, a verseny a saját készítésű különleges italoknál dől majd el. Ezek nem lehetnek alkoholtartalmúak és nem lehetnek desszert jellegűek, dominánsként pedig (nem másodlagos-harmadlagos ízként) a presszókávé ízének kell megjelennie ezekben a koktélokban. A bajnoki címért versengők látványitalokat fognak készíteni, igazi show várja a közönséget.

Információ: http://www.gyenesdias.info.hu/hu/esemeny/i-balatoni-barista-bajnoksag.html