A Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete (KSE) huszonkét éve minden második évben megrendezi nemzetközi sörversenyét Miskolcon, amely immár a régió egyik legjelentősebb megmérettetésévé fejlődött. Április 11-13. között a Diósgyőri Vár a verseny mellett konferenciának és sörmustrának is helyet ad.
A több mint két évtized során egyre több sörfőzde egyre több kategóriában és egyre több sörrel nevezett a versenyre. Az idei évben már 7 országból 86 főzde küldte el több mint 300 sörét a megmérettetésre, megduplázva ezzel a két évvel ezelőtt indított sörök számát.
A Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete sörversenyére a BJCP 2015 típusbesorolásai alapján lehetett jelentkezni. A megnövekedett nevezési kedvnek köszönhetően idén két fontos változás is lesz a verseny életében. Egyrészt változik a helyszín, a belváros helyett a nemrégiben felújított Diósgyőri vár lovagtermében lesz a sörbírálat, másrészt a zsűrinek két nap áll majd rendelkezésére (április 11–12.) a sörök értékeléséhez. A közel 50 fős szakmai zsűri tagjai a verseny előtti időszakban több alkalommal is érzékszervi tréningen vett részt, felkészülésüket a Szent István Egyetem Söripari Tanszékének oktatói és több BJCP szakember segítette.
Az értékelés alapján a megfelelő pontszámot elért söröket a zsűri arany, ezüst és bronz diplomával díjazza, tehát könnyen előfordulhat, hogy ugyanabban a kategóriában több sör is aranyérmes lesz. Gyémántdiplomát a verseny három legmagasabb pontszámot elérő arany diplomás söre kap. A bírálatot a zsűri tagjai a vakteszt szabályai szerint végzik, tehát nem tudják, melyik sörfőzde sörét értékelik, csak a nevezett kategóriát ismerik.
A verseny időpontja: 2018. április 11–12.
Helyszíne: 3534 Miskolc, Vár utca 24. (Diósgyőri vár)
Konferencia és kiállítások
A pénteki napon, 13-án délelőtt folytatódik a szakmai program, ami már a sörértő közönségnek is érdekes lehet. 10 órától a lovagteremben sörös konferencia kezdődik, amelyen az előadók a legaktuálisabb sörpiaci fejlemények mellett visszatekintést adnak az otthoni sörfőzés középkori kialakulásáról, a gyakorló sörfőzőket érdeklő sörmarketingről, de az oly fontos higiéniáról is.
Pénteken délután – az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend Sörkészítő tagozatának jelenlétében – kerül sor a sörverseny ünnepélyes eredményhirdetésére, majd a rendezvény szponzorainak bemutatkozásával folytatódik a program. Ezt követően átalakul a helyszín egy sörszakmai kerekasztallá, ahol lehetőség lesz konkrét megbeszélésekre a felek között. A várudvaron mindeközben meg is tekinthetőek a szponzorok installációi.
Pénteken és szombaton a várban Kovács András, a Magyarországi Sörcikkgyűjtők Egyesületének elnöke izgalmas sörtörténeti kalandozásokkal egybekötött tárlatvezetéseket fog tartani az egyesület tagjainak gyűjteményeiből rendezett kiállítás keretében. Szombaton a vár belépőjegy váltása nélkül látogatható.
Időpont: 2018. április 13–14.
Helyszín: 3534 Miskolc, Vár utca 24. (Diósgyőri vár)
Sörmustra
A Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete történetében idén először Sörmustra is kapcsolódik a sörversenyhez. A vár előtti Vásártéren pénteken és szombaton délután körülbelül 35 hazai kisüzemi sörfőzde fogja bemutatni két-két – a versenyen is indított – sörét. A hasonló jellegű eseményekhez képest újdonság, hogy pénteken 16 és 18 óra között minden főzde standján maga a tulajdonos vagy a sörfőző fog a csapok mögött állni, így számos kulisszatitkot tudhatnak meg az érdeklődők.
A helyszínen (4000 Ft) vagy az elővételben (3000 Ft) megvásárolható napijegyek ellenében egy fesztiválpoharat kapnak a látogatók, és korlátlan sörkóstolási lehetőséget.
Az esetlegesen kedvezőtlen időjárás sem ronthatja el a hangulatot, mivel egy 350 m2-es rendezvénysátor garantálja, hogy bármilyen időjárási körülmények közt nyugodtan sörözhet a közönség. A szórakoztatásról pedig miskolci és távolabbi zenekarok gondoskodnak.
Időpont: 2018. április 13–14. 15–24 óráig
Helyszín: 3534 Miskolc, a Diósgyőri vár előtti Vásártér
További információk:
https://www.facebook.com/events/1784080991899435/permalink/1788291074811760/