Fotók a Konyhaművészetből

Szerző: | 2015.09.02 | Események, Hírek

November elsejéig látogatható a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum első gasztrofotó-kiállítása, amely a Konyhaművészet című folyóiratban 1990 és 2006 között megjelent képekből válogat.

„A gasztronómia az élet fontos része, amely áthatja a mindennapokat. Éppen ezért fontos ezt vizuálisan is megjeleníteni, ahogy ezt annak idején a Konyhaművészet magazin egy egészen újfajta szemlélettel és látásmóddal tette” – hangsúlyozta a megnyitón Kiss Imre, a múzeum igazgatója, a Konyhaművészet 1990-2006 című kiállítás kurátora.

„Egy retrospektív kiállítás nagyon kijárt ennek a magazinnak és illendő, hogy a tervezett gasztrofotó-kiállításaink sorozatát ezzel kezdjük meg” – tette hozzá.

Az igazgató azt is elmondta, hogy az intézmény távlati tervei között szerepel a World Press Photóhoz hasonló nemzetközi gasztrofotó-kiállítás megrendezése is, amely a múzeum ételfotó-tárlatainak sorát zárná.

Egy maroknyi csapat 25 évvel ezelőtt fogott bele a Konyhaművészet című gasztronómiai folyóirat megteremtésébe és elindításába, ezzel pedig egy újságíró-fotós házaspár, Virág F. Éva és Komáromi Zoltán álma kezdett megvalósulni. Ők valami újat akartak létrehozni, egy míves, kiváló fotókkal teli, igényes kivitelű gasztronómiai lapot.

Az újság megjelenése ösztönzőleg hatott nemcsak a szakma, hanem az új irányzatok, a kísérletek iránt fogékony és a fejlődés iránt elkötelezett vendéglátó rétegre is. A kiállításra válogatott képek emléket állítanak annak a folyóiratnak, amely ezzel a munkával a magyar gasztronómiatörténet részévé vált.

A bemutatón több neves séf – többek közt Jakabffy László, Ványi László, Vomberg Frigyes – is megjelent. Az ő egykori ételeikről készült fotók alapján nyugodtan állíthatjuk, hogy ezek ma is, minden vendég asztalán megállnák a helyüket. A divat és az ízlés persze változott – például mai szemmel kissé túltálaltnak tűnnek a régi ételadagok -, de egyediségükön, ízlésességükön semmit nem rontott az idő.

A bemutatón Balász Péter, Csíkszentmihályi Márton, Eifert János, Jung Zseni, Komáromi Zoltán, Máté Gábor, Patyi Árpád fotóit november elsejéig láthatja a közönség.