A Danubius Hotel Gellért majd’ 100 éves történetének legnagyobb átváltozására készül február 19–21 között. Budapest egyik legszebb szállóépülete az ország legnagyobb sörkocsmájává avanzsál.

A korábban megszokott decens borvacsorák helyett ezúttal sajátos „Kocsmavacsorákkal” készül – pénteken és szombaton – a Hotel Gellért az első téli Serfőző Indoor Sörfesztiválra, ahol Európa legjobb sörmanufaktúrái verik csapra főzdéjük zászlóshajóit. A sörkészítők mellett, a sörforradalom legnagyobb összefogásával a Gellért Söröző meghívására Budapest legmenőbb sörkocsmái egyszerre prezentálják magukat, legjellemzőbb étkeiket kínálva. Itt lesz az Élesztő, az Importer, a Léhűtő és a Marionett, s a fantasztikus fogásokat a Butcher’s Kitchen séfje, Csonka Zsolt és a Gellért Söröző séfje, Frideczky András közösen készítik el. Az estéhez a söröket Pandula Richárd, az Élesztő üzletvezetője és a Brewdapest Brewers egyik tagja válogatta. Az ételsorban pedig lesz házi csirkemájas
lencsesaláta, savanyú malacragu leves, enyhén füstölt makréla, “Pastrami”
melegen füstölt marhahússal, valamint mogyórós sörpite
mogyorómousse-szal és fekete sörhabbal, mindez a Bigfoot Sörfőzde, az Élesztő Sörműhely, a Crate Brewery London, illetve a Brewapest Brewers nedűivel öblítve.

Az ízlelőbimbók ingerlése mellett sörtörténeti kurzus is habosítja a programot: Katona Csaba (sör)történész moderálja majd az esteket. S ha csak ennyi lenne a program, már sok lenne, de nem. Bemutatkozik ugyanis az ország legjobb sörcsapolója, egy ifjú hölgy, Horváth Eszter is.