Hamvas Zoltán: Helyre kell állítanunk a magyar konyha becsületét – podcast

Szerző: | 2022.12.05 | Hírek

A november eleji „Michelin-csillagesés” után a hazai gasztronómia további fejlődéséről, a minőségről és a minősítés szerepéről beszélgetett Hamvas Zoltánnal, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnökével Érczfalvi András a Trend FM műsorában.

A gasztronómia minőségét a szakértő szerint éppúgy jelzi, hogy mit vásárolnak és mit főznek az ott élők, mint az, hogy mely éttermek vannak tele az országban. Magyarországon széles a repertoár, mindenki megtalálhatja azt a fogást és azt az éttermet, ami számára leginkább megfelelő – mondta Hamvas Zoltán a műsorban.

A magyar gasztronómia legnagyobb sikere egyértelműen a közelmúltban ért bennünket, hiszen november elején két Michelin-csillagot kapott egy budapesti és egy vidéki étterem is. „A Michelin csillagok száma és a Bocuse d’Or versenyén elért eredmények egyértelműen iránytűk, melyekkel a legtöbbet tudjuk üzenni a világnak a magyar gasztronómiáról” – hangsúlyozta az elnök, hozzátéve, mennyire fontos az is, hogy Budapest második alkalommal adhatott otthont az Európai Bocuse d’Or nemzetközi szakácsverseny döntőjének. A tavasszal második helyen végzett magyar csapat gőzerővel készül a januári megmérettetésre, melyen nehéz feladat, gyerekmenü készítése vár rájuk. A beszélgetésből kiderül az is, milyen alapanyagok felhasználásával milyen fogásokat kell készíteniük a versenyzőknek, miért fontos küldetés a gyermekek megszólítása, és milyen lehetőséget ad a hazai alapanyagok bemutatására a hazánkban megrendezett döntő.

Szó esik arról, milyen utat jártak be az elmúlt 10 évben a skandináv országok, hogyan váltak a világ gasztronómiájának súlypontjává és miért nehéz letaszítani őket a világversenyeken a dobogóról. Hamvas Zoltán hisz benne, hogy Magyarországon is a skandináv országokban meglépett gasztrokulturális paradigmaváltást kell végrehajtani. Hiába szépek az eredményeink, építkeznünk kell tovább, Ausztria és Németország példáját figyelve – mutatott rá.

A szakember örömtelinek nevezte a Tata-Budapest gasztronómiai tengely létrejöttét, mely a régióban erős vonzerővel bír, és sok vendéget vonz azokból a környező országokból is, melyek nem rendelkeznek Michelin-csillagos étteremmel.

Hogy miben kell erősödnie Magyarországnak, miért fontos az utánpótlás, a fiatalok motiválása és a szakképzett munkaerő, arról is szó esik a műsorban.

Megtudhatjuk azt is, mik a trendek most a nemzetközi gasztronómiában, hol várhatjuk a trendfordulást és mire kell helyeznünk a hangsúlyt a régiónkban. Hamvas Zoltán szerint elsőként a saját ételeink és a magyar konyha becsületét kell visszaállítanunk, hogy több helyen lehessen gulyáslevest és lángost enni, mint pizzát vagy pho levest.

A teljes beszélgetést meghallgathatja az alábbi podcastban:

___________________________________________________________________________
Forrás: Turizmus.com | Szerző: Pintér Tünde | Fotó: Dombóvári Judit