A bor tudósai választották ki idén is a tudományos élet borait, segítségükkel 45 magyar pincészet 110 terméke közül került ki az a hét, amely egy éven keresztül viselheti a Magyar Tudományos Akadémia Bora megtisztelő címet.

A mustrára a 22 magyar borvidék közül 13-ból érkezett nevezés, és leginkább Tokaj képviseltette magát. A bírálóbizottság elnöke Freund Tamás akadémikus, az MTA alelnöke volt, alelnöke pedig Niszkács Miklós, a Magyar Bor Akadémia alelnöke, volt, tanácsadóként pedig Sánta Zoltán, a Borkollégium lektora közreműködött.

Felső kategóriában fehér, vörös és desszertborokat, középkategóriában száraz, félszáraz, félédes és édes borokat, valamint vöröseket és rozékat rangsoroltak a bírálók.

Bár a hatodik alkalommal megrendezett verseny célja elsősorban az őshonos szőlőfajták népszerűsítése, a furmintot leszámítva idén sem a hazai szőlőfajtákból készült nedűk szerepeltek kiemelkedően.

A korábbiaknál magasabb – sokszor túlzó – alkoholszintet tapasztaltak a bírálók a fehér- és a vörösboroknál.  A középkategória félédes és édes fehérborainál is erős volt a vetélkedés, szép tételek kerültek a poharakba, a tapasztalatok szerint e kategóriának egyre nagyobb szerepe lesz a gasztronómiában.

A győztesek borait kínálják majd az MTA hivatalos rendezvényein, a felső kategóriás palackok tartalma pedig főleg ünnepi alkalmakkor kerül a pohárba, netán reprezentációs céllal kapják meg azokat az MTA külföldi vendégei.

Az MTA Bora 2015 cím birtokosai:

Középkategória száraz/félszáraz: Petrányi pince Csopaki olaszrizling 2012

Középkategória félédes/édes: Pelle pince Zsófia cuvée 2012

Középkategória vörös: Takler Szekszárdi merlot 2012

Középkategória Rozé: Szőllősi pincészet Rozé 2014

Felső kategória fehér: Nyári pince Szent György-hegyi hárslevelű 2013

Felső kategória vörös: Mayer pince Kopár cuvée 2011

Felső kategória desszertbor: Patricius borházTokaji 6 puttonyos aszú 2004