Ifjúsági szakácsverseny pénteken

Szerző: | 2015.05.14 | Események, Hírek

Az idén 25 éves Chain des Rotisseurs magyar tagozata sikerrel pályázott a világszervezet ifjúsági szakács világbajnokságának szervezésére, amelyet szeptemberben Budapesten rendeznek. A hazánkat képviselő fiatal tehetség kiválasztására május 15-én kerül sor a METRO Gasztroakadémián.

A 27 év alatti versenyzőknek mind a hazai, mind a világversenyen egy, a helyszínen kapott „fekete dobozban” található 6-8 kötelező hozzávalónak legalább a felét fel kell használniuk, a többi alapanyagból válogathatnak. Ezután fél óra alatt kell kitalálniuk és leírniuk egy három fogásos, négy fő részére szóló menüsort, amelynek tálalását 3 és fél óra elteltével kell elkezdeniük. Három zsűritag a konyhában figyeli az előkészítést, míg a kilenc főből álló kóstoló zsűri pedig az ízhatást, a prezentációt, az eredetiséget és az összbenyomást pontozza.

A versenyzők anonimként dolgoznak, nevüket a zsűri tagjai nem ismerhetik. A 12 tagú zsűri a szakma elismert tagjaiból válogatott szakemberekből áll.

A XX. Jeunes Chefs Rôtisseurs Magyarországi Szakácsverseny május 15-i nemzeti versenyén a nevezettek névsora:

Bock Bisztró – Szász Kristóf

Bodrogi Étterem – Keztyűs Ádám

Budapest Bisztró – Krizmanics Norbert

Budapesti Gazdasági Főiskola – Lancsa Szilvia

Danubius Hilton Hotel – Pereszlényi Alexandra

Gerbeaud – Mede Ádám

Olimpia Étterem – Garai Ádám

Pierrot Étterem – Patai László

Sofitel – Gubán Tamás

Thermal Hotel Visegrád – Lichi Roland

Villa Medici – Humli Dávid

A zsűri elnöke, a konyhai zsűri tagja és technikai igazgatója:

Kovács-Siklósi Lázár, azaz Lázár Chef

A konyhai zsűri tagjai:

Jakabffy László

Merczi Gábor

A kóstoló zsűri tagjai:

Ádám Csaba

Barka Áron

Bernáth József

Bicsár Attila

Bíró Lajos

Hamvas Zoltán

Nyíri Szása

Raj Ráchel

Sándor Dénes

A versenyt követően 2015. május 16-án, a Corinthia Hotelben látványos gálavacsora során hirdetik ki a végeredményt. A győztes szeptember 11-én Budapesten fogja képviselni hazánkat a világbajnokságon, amelynek fődíja egy öt hetes kurzus a Le Cordon Bleu iskolában.